Csehország nem akar lemaradni

Hírösszefoglaló
2003. 07. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ellenzi Zdenek Tuma cseh jegybankelnök, hogy Magyarország, Szlovákia és Lengyelország előbb vezesse be az eurót, mint Csehország – idézte az MTI a Mladá Fronta Dnes című lap tegnapi számát. A cseh jegybank elnöke azzal sem értene egyet, ha a jövő májusra tervezett csatlakozás idején a cseh korona árfolyama az euróhoz viszonyítva egy szűk sávba lenne szorítva.
A jegybanki elnök szerint a korona árfolyammozgását csak akkor érdemes korlátok közé szorítani, amikor már eldől, hogy mikor is tudja Csehország bevezetni a közös európai pénznemet. „Míg a kormány azt állítja, hogy nem tudja megfelelő gyorsasággal megreformálni az állami pénzügyeket, addig felelőtlenség lenne más rendszerre áttérni, hiszen nem nyilvánvaló, hogy az meddig lenne érvényben” – jelentette ki Tuma, s leszögezte, hogy a gazdaság problémáit az euró bevezetése nem oldja meg.
Tuma megjegyezte: a kelet-európai országok közül várhatóan a balti államok fogják elsőként bevezetni a közös pénznemet, mert az ő pénzük már most is nagyon össze van kötve az euróval. A többi régióbeli államnál nehéz megmondani, hogy erre mikor kerül sor. Ha a három balti ország korábban vezeti be az eurót, mint Prága, ez nem okozna gondot Csehországnak. „Az azonban nem lenne jó, ha mindhárom szomszédunk bevezetné az eurót, de nekünk még nem lenne világos elképzelésünk arról, hogy mi ezt mikor tesszük meg” – szögezte le a jegybank elnöke.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.