Kérdéses engedély a négyes metrónak

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség közleménye szerint a hatóság mérlegelt minden civil beadványt a négyes metró környezetvédelmi engedélyének elfogadása előtt, a környezetvédők azonban még nem látták a határozatot. A napokban elfogadott engedély néhány pontban megváltoztatta az eredeti elképzeléseket, elsősorban a sokat vitatott Gellért-hegy alatti szakaszon.

2003. 07. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy év után a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség döntött a négyes metró nyomvonalának engedélyezéséről. Az évekig húzódó eljárás befejezését minden bizonnyal az idén májusban a főváros és a magyar állam között megkötött finanszírozási megállapodás is felgyorsította. A DBR Metro Projekt igazgatóságának 1998-ban beadott tervezetét a környezetvédelmi hatóság még visszautasította, a 2002-est viszont már környezetvédelmi szempontból elfogadhatónak minősítette. A változások azonban csak kisebb módosításokat tartalmaznak a kivitelezési technikában és a kritikus Gellért téri vonalszakaszon. Mint ismeretes, több geológus rámutatott, hogy a metróberuházás veszélyezteti a Gellért-hegy alatti hévízforrásokat.
A lakosság érdekeit képviselő civil szervezetek egyelőre nem látták az engedélyt, de azt máris tudni lehet, hogy a legtöbb kérdésben nem történt érdemi változás. A négyes metró ugyanis önmagában nem lesz képes megoldani nemhogy Budapest, de a dél-budai térség közlekedési túlterheltségéből fakadó gondokat sem. A tervek szerint ugyanis a metróvonal kiépítésével párhuzamosan csökkenteni kívánják a felszíni tömegközlekedés kapacitását, így nem változik majd jelentősen a terület gépkocsiterheltsége. A majdnem kétszázmilliárdos beruházás a tömegközlekedést használóknak mindössze a tíz százalékát érinti majd, így félő, hogy a fejlesztési pénzeket felemésztő beruházás lényegesen nem növeli a tömegközlekedés budapesti részarányát. A négyes metró fejlesztése helyett inkább a felszíni közlekedés javítását szorgalmazó Levegő Munkacsoport hiányolja azt is, hogy a Kelenföldi pályaudvaron lévő végállomáson nem épülnek parkolók, ezért nehezen várható el, hogy az ingázók a város szélén hagyják gépkocsijaikat.
Kónya Károly, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója szerint a civil szervezetek aggályai megalapozatlanok, mert azok a mostani számok alapján készültek, és nem vették figyelembe a metró várható kapacitásait. Állítása szerint a környezetvédelmi engedély azért is kiadható volt, mert a mostani változtatások után a metróvonal építése nem veszélyezteti a Gellért-hegy alatti hévízforrásokat, valamint a régi épületekben sem okoz majd károkat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.