Kibékült egymással Arafat és Abbász

Jasszer Arafat palesztin elnök és Mahmúd Abbász miniszterelnök rendezte nézeteltérését, amely az Izraellel folytatott párbeszéd módja körül keletkezett – közölte tegnap este az AFP-vel egy palesztin tisztségviselő. Kijelentette: a két palesztin vezető tegnapi találkozóján megegyezett arról, hogy milyen módon folytatják a jövőben tárgyalásaikat Izraellel.

2003. 07. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem bocsátkozott részletekbe a palesztin tisztségviselő arról, hogy milyen eszközöket alkalmaznak majd az Izraellel folytatott párbeszédben, de jelezte: a két vezető által elfogadott megállapodás lehetővé teszi, hogy elkerüljék a vitákat. A hatalom megosztásával kapcsolatban az idézett palesztin forrás kijelentette: Abbász megőrzi azokat a jogosítványokat, amelyeket a palesztin alaptörvény biztosított számára. Ugyanakkor egy izraeli kormánytisztviselő azt közölte a Londonba tartó repülőgép fedélzetén, hogy Izrael komolyan felülvizsgálná a palesztinokkal szemben folytatott politikáját, amennyiben lemondana Mahmúd Abbász. A brit fővárosba a tisztviselő Ariel Saron kíséretében érkezett, aki ezt az útját arra kívánta felhasználni, hogy elszigetelje Jasszer Arafatot. Ennek ellenére Jack Straw brit külügyminiszter elutasította tegnap Saron kérését, miszerint a brit kormány szakítsa meg kapcsolatait a palesztin elnökkel. Straw közölte az izraeli miniszterelnökkel, hogy a brit kormány, amíg hasznosnak ítéli, fenntartja kapcsolatait Arafattal, a Palesztin Hatóság demokratikusan megválasztott vezetőjével, s ez a brit álláspont megegyezik az Európai Unióéval – idézett névtelenül egy brit illetékest a Reuters hírügynökség Straw és Saron tegnapi tárgyalása után. Egy izraeli tisztségviselő Saron kíséretéből rosszallóan kijelentette a hírügynökségnek adott nyilatkozatában, hogy minden kapcsolatfelvétel Arafattal gyengíti Mahmúd Abbász palesztin kormányfő pozícióját. Saron gondolataira rímelnek Móse Kacav izraeli államfő mondatai is, aki Pozsonyban azt mondta, „ha Jasszer Arafat hatalmon marad, az a közel-keleti békefolyamat halálával egyenlő”. A minden politikai megoldástól elzárkózó és naponta a terrorizmus eszközeihez folyamodó palesztin vezető Izrael fikarcnyi bizalmára sem számíthat – jelezte Kacav. Vendéglátója, Rudolf Schuster szlovák államfő Arafat személyére utalva azt mondta: „Szlovákiának nem áll jogában beleszólni, hogy ki legyen a palesztin nép vezetője.”
Míg Saron és Kacav Arafat további elszigetelését igyekeznek elérni, Igor Ivanov orosz külügyminiszter a palesztin vezetővel való további párbeszéd mellett foglalt állást közel-keleti körútján. Igor Ivanov ammáni tárgyalásai után kijelentette: Arafat a palesztin nép törvényesen választott vezetője. Az orosz külügyminiszter szerint ezt Mahmúd Abbász fejtette ki neki vasárnap Ramalláhban, hangoztatva, hogy az izraeli–palesztin rendezést célzó útiterv továbbviteléhez véget kell vetni Jasszer Arafat bojkottálásának. Ariel Saron Arafat bojkottálását sürgető felhívása kapcsán az orosz külügyminiszter leszögezte: Moszkva tiszteli Saron véleményét, de nem hagyhatja figyelmen kívül azt a palesztin álláspontot sem, amely szerint a palesztin elnök nélkül nem lehet a párbeszédet folytatni. (Ivanov maga is tárgyalt Arafattal.)
Az izraeli hatóságok eközben egy újabb utat nyitottak meg a Gázai övezetben, ugyanakkor tegnap hetek óta először kijárási tilalmat rendeltek el a ciszjordániai Ramalláhban, a palesztin törvényhozás és Arafat elnöki hivatalának székhelyén.
*
Az izraeli hatóságok Ciszjordániában őrizetbe vették és kihallgatták az IRA ír terrorszervezet egy állítólagos volt bombakészítőjét. A negyvenéves John Morganról brit és ír lapok korábban azt jelentették, hogy a férfi 10 éven át az Ír Köztársasági Hadsereg bombaszakértője volt, majd miután az IRA tűzszünetet kötött Nagy-Britanniával, csatlakozott a tűzszünetet elutasító, a Valódi IRA nevű szakadár csoporthoz. Morgan brit útlevéllel érkezett Izraelbe három héttel ezelőtt, majd sikerült bejutnia a palesztin önkormányzat területére. Az izraeli sajtó szerint jövedelemszerzés céljából akart a palesztin szélsőséges szervezetek szolgálatába állni, nem pedig ideológiai okból.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.