Konzervatív ízlés

Lehet, hogy távol áll a konzervatív ízlésvilágtól, de nem jelent veszélyt az oktatásra – jellemezte tegnap a módosított közoktatási törvényt a szocialista Szabó Zoltán, miután azt aláírta a köztársasági elnök. Az MSZP teljes mértékben „SZDSZ”-konform politikusa természetesen üdvözölte Mádl Ferenc lépését, amellyel elhárult az akadály a közoktatást a rendszerváltozás kezdete óta sokadszorra felforgató jogszabály-módosítás hatálybalépése elől.
Szabó Zoltán a maga suta módján arra próbált utalni, hogy az államfőnek nincs oka benső meggyőződésére, szakmai lelkiismeretére hallgatva alkotmányos vagy politikai vétót emelni a kormánytöbbség ideológiáját tükröző parlamenti döntés ellen, ha az nem alkotmányellenes, és nem okoz nehezen helyrehozható károkat a jogszabály által érintett területen. A törvény alkotmányosságáról túlzott merészség volna állást foglalnom, a második, nem jogi természetű kifogás viszont laikus szemmel is megalapozottnak látszik. Valóban ellenkezik a Szabó által emlegetett konzervatív ízléssel, hogy az általános iskola első három osztályában csak a szülő beleegyezésével buktathat a pedagógus, de említhetném azt a paszszust is, amely a tanárok titoktartási kötelezettségét rögzíti. Túl a napi pártpolitikán a konzervatív szemlélet a dolgok természetes rendjéhez való ragaszkodást, a reformretorika mögé rejtőző rombolási szándék elutasítását (is) jelenti. Márpedig a józan ész elleni támadásként is felfogható a tanárok, iskolák kompetenciáját megnyirbáló, álhumanista tévképzetekkel operáló jogszabály egy olyan világban, amelynek az általános értékválság, a dolgok természetes rendjének a felbomlása a legfőbb jellemzője.
A köztársasági elnöknek meggyőződésem szerint ezt kellett volna szem előtt tartania, mielőtt meghozza felelős döntését. Senki nem várja el Mádl Ferenctől, hogy folytassa elődje közjogi ámokfutását, amelynek mélypontja a Bokros-csomag – nem csupán az ellenzéki oldalról érkezett figyelmeztetéseket lesöprő – aláírása volt. (A csomag jelentős részét nem sokkal később megsemmisítette az Alkotmánybíróság, más kérdés, hogy Göncz Árpád reputációját a véleményformáló médiaértelmiség körében ez a megszégyenítő kudarc sem kezdte ki.) Mégis úgy érzem, hogy az államfői jogkört szigorúan körülhatároló alkotmány nagyobb mozgásteret biztosít annál, mint amellyel a jelenlegi elnök élni szokott. A pártok felett állás szerintünk éppen a pártpolitikai szempontok mellőzését, nem pedig a sok esetben egész egyszerűen nem létező középút keresését jelenti.
Meglehet, a köztársasági elnök a Pokorni-látogatás visszhangját hallva nehezen magyarázhatónak ítélt a kórháztörvény után egy újabb vétót. Pedig nincs mitől tartania: nem neki, hanem a köztársaság eszméjéről papoló, de a köztársaság elnökét nem tisztelő koalíció tekintélyének ártott az, amit a kórháztörvény visszaküldésének napján műveltek a parlament rendkívüli ülésén.
Mert mi történhetett volna, ha Mádl Ferenc most is a szakmai ítéletére, benső meggyőződésére hallgat? Gál J. Zoltán tüzet okád? Szabó Zoltán dühös lesz? Magyar Bálint fenyegetőzik? A kormánysajtó hörög? Na és? Az elnök felette áll ennek, senki nem árthat neki.
Így viszont hatályba lépett egy nagyon rossz és kártékony törvény.