Körülbelül 300 méterre a múlt hét keddi katasztrófa helyszínétől, a megáradt Meghna folyó medrének alján megtalálták tegnap annak a bangladesi kompnak a roncsait, amely legkevesebb 700-750 utassal a fedélzetén borult fel – adta hírül a BBC.
Mahbubur Rashid, a tengerészet tisztje a Reutersnek elmondta: a negyven méter mély hullámsírban pihenő komp törzsét részben homok és iszap fedi, ezért az eredetileg 300 ember szállítására tervezett hajó kiemelése nem túl kecsegtető. A hatóságok ennek ellenére néhány nap múlva újra megvizsgáltatják a kiemelés lehetőségét. A Meghna medréből vasárnap estig 150, azóta pedig újabb 20 holttest került elő. Néhány test annyira elbomlott, hogy lehetetlen volt azonosítani. A hajó utasai közül csupán valamivel több mint kétszázan értek partot: többeknek sikerült kiúszniuk, másokat halászok mentettek meg. Amikor a kompot magával ragadta egy örvény, az eddigi feltételezések szerint legalább négyszázan haltak meg.
A három fedélzetű, MV Nasreen–1 nevű komp a fővárosból, Dhakából Lalmohanba tartott, és Chandpur városának közelében járt, amikor magával ragadta a kavargó víz. A mentőalakulatok szerint több holttest még mindig az elsüllyedt hajó foglya, míg sokak holttestét a Bengáli-öböl felé sodorta a folyó. Miközben a gyász fekete zászlói ott lobognak a chandpuri otthonok ajtajai felett, a hatóságok bejelentették: valószínűleg soha nem derül majd ki, hogy pontosan hány ember tűnt el a szerencsétlenségben. Hivatalos becslések szerint legalább 200, legfeljebb 800 utasnak veszett örökre nyoma múlt hét kedden. Egy túlélő úgy véli, a kompon több mint ezren utaztak a végzetes órában.
Bangladesben 1977 óta több mint 3000 ember vesztette életét az azóta történt körülbelül 260 kompbalesetben. A mostani tragédia helyszínén 1994-ben süllyedt el egy komp; a balesetben 150-en haltak meg. A hajót soha nem találták meg a folyó mélyén.
Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!