A személyi jövedelemadó jövő évre meghirdetett csökkentése elmarad, a reálkereset szinten marad – jelentette be tegnap László Csaba pénzügyminiszter. László a tegnapi kabinetülés után bejelentette: jövőre megszűnik a magánpénztári befizetések adókedvezménye, a befektetési hitelre eső adókedvezmény, a lakáshitelekre eső adókedvezményeket pedig átalakítják. A miniszter tájékoztatása szerint az adókedvezmények eltörlése összesen 120-130 milliárd forint megtakarítást jelent a költségvetésnek. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke úgy reagált: az SZDSZ nem tud eltekinteni adócsökkentő programjától.
Január elsejétől megszűnik a nullás áfakulcs, az alsó kulcs mértéke öt százalék lesz. Ebbe a körbe tartoznak a gyógyszerek, tankönyvek, könyvek. A jelenlegi 12 százalékos kedvezményes kulcs 15 százalékra emelkedik, a 25 százalékos pedig 23 százalékra mérséklődik. Az áfatörvény módosításától 85 milliárd forint bevételi többletet várnak. A jövő évi költségvetési deficitcél meghatározása mellett az ideit is feljebb srófolta a kabinet: a jelenlegi tervek szerint az államháztartás hiánya idén a bruttó hazai termék 4,8, 2004-ben pedig 3,8 százalékát éri el. A bruttó hazai termékhez viszonyított államháztartási hiány a tervek szerint 2005-ben 2,8 százalékot, 2006-ban pedig 2,5 százalékot ér el. Az állami újraelosztás szintje nem változik jövőre: 2003-hoz hasonlóan 48,2 százalék lesz. 2004-ben a költségvetés kiadásai 8,3 százalékkal bővülnek, a bevételi oldalon pedig a tervek szerint 11,6 százalékos többlet keletkezik 2003-hoz képest.
Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!