Még mindig bízik a Pénzügyminisztérium az idei évre meghatározott államháztartási deficitcél tarthatóságában: eszerint a GDP-hez viszonyított deficit 4,5 százalék körül alakul majd. A féléves számok alapján nehezen tűnik érthetőnek a minisztérium álláspontja: az államháztartás hiánya június végéig meghaladta a hatszázmilliárd forintot, ami az egész évre tervezett deficit csaknem háromnegyedének felel meg.
A költségvetés bevételei közül a társaságiadó- és áfabevételek jól, az időarányosnak megfelelően teljesültek, ám a személyi jövedelemadó esetében nem kizárt, hogy néhány tízmilliárdos elmaradás keletkezik a tervezetthez képest. Ezen az oldalon említést érdemel még az eva, amelyből már az első félév után, tegnap reggelig is több bevétel – 17 milliárd forint – keletkezett az eredetileg tervezettnél.
A kiadások közül a lakástámogatásra eddig kifizetett összeg az éves előirányzat 74 százalékát teszi ki: ennek tükrében az idén kifizetett támogatás 110-120 milliárd forintot érhet el, szemben az előirányzott 81,5 milliárd forinttal. Szintén meghaladja majd a tervezettet a tb-alapoknál a gyógyszertámogatás címén kiutalt összeg is: itt a tárca 20-22 milliárdos túllépésre számít. A novemberben esedékes, egy-két százalékos nyugdíjkorrekció szintén többletkiadást okoz: a tárca számításai szerint százalékpontonként 15 milliárdra kell számítani. Az adósságszolgálat a kamatok alakulása miatt harmincmilliárddal emelkedik. Kiadásbővülést okoz a kismamák elmaradt támogatásának kifizetése: ez 30-33 milliárd forint többletkiadást jelent, ami a GDP-arányos hiányt 0,15 százalékponttal növeli majd. Az aszálykárok enyhítésére szánt hatvanmilliárd ugyanakkor nem növeli a hiányt: ötvenmilliárd forintot kölcsön formájában vehetnek fel az érintettek, öt-öt milliárdot pedig a tartalékokból, illetve az agrártárcán belüli átcsoportosításokból biztosítanak.
A jövő évre vonatkozó tervekről egyelőre nem beszél a pénzügyi tárca; nem lehet biztosan tudni azt sem, hogy csökken-e 2004-től a társasági adó 18 százalékos mértéke. A PM ugyanakkor fontolgatja, hogy változtat a gázolaj jövedéki adójának mértékén; Máté Dániel szóvivő tegnap az MTI-nek úgy nyilatkozott, elsősorban a gázolaj esetében érdemes átgondolni az üzemanyag jövedéki adójának jövő évi csökkentését. A szóvivő szerint az országon áthaladó nehézgépjárművek, kamionok képesek arra, hogy tankolás nélkül jussanak el az egyik határállomástól a másikig. Így a drága üzemanyag miatt a kamionosok tankolás szempontjából Magyarországot meg tudják kerülni, s a szomszédos országokban szerzik be az olcsóbb gázolajat. „Ez számottevő kiesést jelent a költségvetésnek. Így elképzelhető, hogy a gázolajat terhelő jövedéki adó csökkentésével növelhető lenne a költségvetés bevétele, de ezt még meg kell vizsgálni” – mondta Máté Dániel.
A lapunk birtokába jutott vitaanyag tanúsága szerint ugyanakkor egyéb lépéseket is fontolgat a kormányzat. Megszüntetnék például a nyugdíjjárulék és a magánnyugdíj-pénztári tagdíj kedvezményét. Felülvizsgálnák ezen túl az adómentes juttatások körét, és adóterhet nem viselő járandósággá alakítanák. Ez azt jelenti, hogy ezeket a jövedelmeket – nyugdíj, családi pótlék – is figyelembe kellene venni az összevont adóalap utáni adó megállapításánál, de az erre jutó adót nem kellene megfizetni. Az általános forgalmi adóra vonatkozó szabályozás viszont biztos, hogy módosul jövőre: a közösségi adójogra való hivatkozással megszüntetik a nullaszázalékos kulcsot, és a kedvezményes kulcs várhatóan egységesen 12 százalékos lesz.
***
Oblath forinterősödést vár.
Oblath Gábor szerint reális esély van arra, hogy az euró árfolyama a jegybank által kívánatosnak tartott 250 forint körüli szintre csökkenjen. „Csak idő kérdése, hogy a piac megnyugodjon és a forint erősödjön” – fogalmazott az MTI-nek adott nyilatkozatában a MNB monetáris tanácsának tagjává kinevezett szakember. „Amennyiben a forint erősödni kezd, a piac megnyugszik, a kamatok is mérséklődhetnek” – tette hozzá. (MTI)
Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!