Együtt vagy külön utakon – integráció és nemzeti érdek a mottója az idén július 20–27. között a 11. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak. Az RMDSZ azonban mindent megtesz azért, hogy Erdély egyik legszebb üdülőhelyén, Tusnádfürdőn sorra kerülő, így Tusványosnak elkeresztelt rendezvényt megtorpedózza – állapítja meg a kolozsvári Szabadság. Mint a lap rámutat, ezzel egy időben két ellentábort is szerveztek, Marosfőn, illetve Marosvásárhelyen, Borbély László személyében pedig megbízottat küldtek az Illyés Közalapítványhoz kijárni, hogy az ne nyújtson támogatást a Fidesz közeli ifjúsági találkozónak. Markó Bélát és társait a hagyományoknak megfelelően az idén is meghívták Tusnádfürdőre, de tőlük eddig nem érkezett válasz. Sajnálatos, állapítja meg a lap a tusványosi szervezőkkel egyetemben, hiszen ilyen helyzetben csak a párbeszéd segíthet.
Az idei Tusványos egyébként folytatja a hagyományokat, a magyar–román párbeszéd erősítését. Politikusok és egyetemi tanárok tartanak előadásokat az integrációval kapcsolatos átmeneti gondokról, nem kerülve el a kétoldali kényes kérdéseket sem. Az idei meghívottak közül 95 már biztosra jelezte részvételét, köztük Adrian Severin, Stelian Tanase, Orbán Viktor, Schöpflin György, és Bukarestből még a Szociáldemokrata Párt néhány képviselője is jelen lesz.
Közben öt helyszínen, huszonhat tanfolyamon mintegy nyolcszáz magyar pedagógus részesül képzésben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által szervezett Bolyai Nyári Akadémián, amelynek idei megnyitóját tegnap a csíkszeredai szakszervezetek művelődési házában tartották. Az akadémiát Szabados Tamás, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára nyitotta meg. A határon túli magyarságnak nyújtott támogatás fő célja az oktatás segítése – mondta beszédében. Ez az a terület, amely segít megtartani a kultúrát, a közösséget. Szabados Tamás felkereste a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karait, és megbeszélést folytatott az intézmény vezetőivel. Sajtóértekezletén a magyar kormány további támogatásáról biztosította az egyetem vezetőit, mondván, nem az a kérdés, folyósítják-e továbbra is az évi kétmilliárd forint támogatást, hanem az, hogy mennyivel növelhető ez az összeg.
Zaharova fakenewsnak nevezte a Bloomberg állításait















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!