Előbérleti jog a vállalkozóknak
Törvénymódosítást kezdeményez a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a nem lakáscélú helyiségek bérletének ügyében. Lényege, hogy azt a bérlőt, aki három évet meghaladó folyamatos bérleti viszonnyal rendelkezik, az önkormányzat által történt bérleti jogviszony felmondását követően előbérleti jog illesse meg a szerződés megszűnésének napjától kezdődően két évig. Ismeretes: jövő januártól az önkormányzatok egyoldalúan felmondhatják a határozatlan idejű bérleti szerződéseket. (Cs. A.)
Adójóváírás: fizetett az APEH
A megvizsgált több mint kétmillió személyijövedelemadó-bevallásból 8215 adózónak fizetett vissza az adóhivatal 16,4 millió forintot az utólagosan módosított adótörvények alapján. Az APEH tájékoztatása szerint 8329 embert érintett kedvezően az utólagos változás, ami a megvizsgált adózók 0,36 százalékának felel meg. (B. M. T.)
Képzési program az EU-pályázathoz
A gazdasági tárca átfogó képzési programot indít a kis- és középvállalkozások EU-pályázatokon való részvételéhez szükséges tudnivalókról. A multiplikátor képzési program célja, hogy a vállalkozásoknak az uniós források fogadására jól felkészült tanácsadói szolgáltatás álljon rendelkezésre. (MTI)
Átcsoportosít az Esso
Az Esso üzemanyag-forgalmazó multinacionális vállalat európai műveleteinek átcsoportosítására készül, s több száz munkahelyet áttelepít nyugatról egyebek között Magyarországra – értesült egy belga lap. Budapestre és Prágába a számlázás és rendelés nyilvántartásának kezelése kerül. (MTI)
Csődbe ment cseh utazási irodák
Csehországban az idén már hat utazási iroda ment csődbe, ami több ezer ember nyaralását zavarta meg, illetve tette lehetetlenné – írta a tegnapi prágai sajtó. A szakminisztérium közölte: törvénymódosítást készít, amely lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy időben felhívják a lakosság figyelmét a problémás irodákra. (MTI)
Új üzem épült Ajkán
Átadták tegnap a német tulajdonú Poppe és Potthoff Hungária Rt. ötmilliárd forintos költséggel felépült, 16 ezer négyzetméteres ajkai üzemét, ahol a Peugeot gépkocsikhoz gyártanak alkatrészt. Jövő évtől a Daimler-Chysler autógyárnak is szállítanak. A cég a gazdasági tárca pályázatán 100 millió forintos támogatást nyert. Január óta 100, az év végéig további 80 dolgozót alkalmaznak. (MTI)
Nőtt a hitelállomány
A banki várakozások szerint a hitelállomány 2002 decemberéhez képest 2003 közepére nyolc, év végére 21 százalékkal fog növekedni. Az év végére a hitelállomány eléri a 8600 milliárd forintot, így egy év alatt 1500 milliárddal növekszik – áll a GKI Gazdaságkutató Rt. közleményében. A bankok a jövőben is a lakossági hitelek növekedésére számítanak, a legpreferáltabb területek a jelzálog-hitelezés és az ingatlanfejlesztés. (MTI)
OTP: termőföldalapú jelzáloghitel
Már kínálja termőföldfedezet mellett nyújtott, új konstrukciójú hiteleit az OTP Bank Rt. lakossági és vállalati ügyfeleinek. Ezeket a hiteleket azok vehetik igénybe, akiknek már van legalább öthektárnyi összefüggő termőföldjük, illetve akik termőföldet vásárolnak. (MTI)
Átcsoportosít az Esso
Az Esso üzemanyag-forgalmazó vállalat európai műveleteinek átcsoportosítására készül, s több száz munkahelyet áttelepít nyugatról egyebek között Magyarországra – írta egy belga lap. Budapestre és Prágába a számlázás és rendelés-nyilvántartás kerül. (MTI)
Zaharova fakenewsnak nevezte a Bloomberg állításait















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!