A Millenáris Kht. panasza
A Millenáris Kht. panaszt nyújtott be a Fővárosi Főügyészségen, mert a feljelentése alapján indult nyomozást, az ajándékórák ügyének kivételével, a rendőrség megszüntette – mondta az MTI érdeklődésére Csörgő Tünde, a kht. kommunikációs vezetője hétfőn. Megírtuk, hogy az említett órákból legkevesebb 105 ezer darabot osztogathatott szét a Millenáris Kht. kormányváltás utáni vezetősége. (MN)
Új határátkelő Ukrajna felé
Holnap este hét órakor megnyitják a korszerűsített, Beregsurány– Asztély közötti magyar–ukrán határállomást, amely a nap 24 órájában fogadja majd az utasokat. A határállomáson útlevéllel és kishatárforgalmi engedéllyel egyaránt át lehet kelni, vízumkiadás viszont nincs az átkelőhelyen, és teherforgalom is csak külön engedéllyel lehetséges. A határállomást felszerelték a legkorszerűbb eszközökkel, így automata határregisztrációs rendszer működik. (MTI)
MSZP-iroda a vármegyeházán?
Balassagyarmaton, a régi vármegyeházán nyit kihelyezett irodát augusztustól a salgótarjáni székhellyel működő Nógrád Megyei Közgyűlés. A Fidesz megyei elnöksége közleményben tudatta, hogy az iroda létrehozásának alapgondolatát támogatták, de megítélésük szerint „az adófizetők pénzéből újabb MSZP-s pártiroda nyitja meg kapuit immár a történelmi vármegyeházán is”. Dóra Ottó, a Nógrád Megyei Közgyűlés szocialista elnöke az MTI-nek elmondta: az MSZP-nek a párt megalakulása óta van irodája Balassagyarmaton. (MTI)
Kolompár megígérte
A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány tegnapi kuratóriumi ülésén döntöttek arról, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) Glinda című folyóiratának megítélt támogatást az új szerződéskötést követően három napon belül folyósítják. A közalapítvány kuratóriumi ülésén az OCÖ – mint a lap kiadója – nevében Kolompár Orbán vállalta, hogy teljesíti az eredeti szerződésben foglaltakat, azaz minden számban két oldal cigány nyelven fog megjelenni. Így elhárult a támogatás folyósításának akadálya. (MTI)
Felmentették a balatoni biztost
A Kóródi Mária által kinevezett balatoni miniszteri biztost, Szabó Mátyást tegnap leváltotta Persányi Miklós zöldminiszter. A jövőben tárcaközi bizottság koordinálja majd a Balatonnal kapcsolatos tennivalókat, amelynek vezetője a környezetvédelmi miniszter. Persányi Miklós a jó vízminőség elismeréseként kék zászlót adott át a lellei, a zamárdi, a szárszói és a boglári Platán strand képviselőjének.
A tárca vezetője bejelentette: az év végéig türelmi időt kapnak a Balaton illegális horgászcsónak-kikötői. (G. J. A.)
Zaharova fakenewsnak nevezte a Bloomberg állításait















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!