Rendkívül magas, átlagosan éves fizetésük 150 százalékának megfelelő prémiumban részesülnek idén is a 100 százalékban a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok vezetői. Aba Botond, a BKV Rt. vezérigazgatója például húszmillió forint körüli összeget vehet fel, de az ő prémiumjogosultságát nem nyilvános szerződés részletezi.
A többi cég vezetőjének jutalma viszont olyan feltételekhez van kötve, amelyek – szakértők szerint – eleve megvalósulnának, különösebb teljesítmény nélkül is. Ezt a juttatási rendszert egyébként az MSZP fővárosi frakciója kezdeményezte 2001-ben, egyes ellenzéki képviselők azonban, például a MIÉP-esek, akkor nem szavazták meg a javaslatot. Nyár végén egyébként további önkormányzati cégek igazgatóinak prémiumáról dönt a főváros tulajdonosi bizottsága.
*
A mostani városvezetés rossz pénzügypolitikája miatt az immár teljesen eladósodott fővárosnak 2006 után költségvetése tíz százalékát, harmincmilliárd forintot kell a jórészt indokolatlanul felvett hitelek törlesztésére költeni, a jelenlegi négy-öt milliárd helyett – hangoztatták a fővárosi MDF képviselői. Hock Zoltán, a pénzügyi bizottság alelnöke az MTI-nek azt mondta: átgondolatlan hitelfelvételi gyakorlat jellemzi a főváros vezetését.
Többmilliós prémiumok
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!