Válságméretű és gyorsan bővülő az Egyesült Államok költségvetési hiánya – állítják az amerikai demokrata párt tagjai. A washingtoni kormány tervezete szerint négyszázmillió dollárt meghaladó lehet az idei költségvetés deficitje, a gazdasági szakemberek Bush elnököt arra kérik, hogy tegyen azért, hogy a hiány mértéke csökkenjen, mert a túlzott mértékű költekezés sok veszélyt rejt. A Fehér Ház ezzel szemben „kezelhetőnek” tekinti a hiányt, amely – mint mondják – a szeptember 11-i események hatását, a gazdasági és a nemzetbiztonsági prioritásokat tükrözi. A jövő évi költségvetési tervbe első ízben kerül be az iraki háború költsége, amely Afganisztánnal együtt havonta mintegy 4,8 milliárd dollárt, éves szinten ötvennyolcmilliárd dollárt emészt fel, sokkal többet az előzetes kalkulációkban szereplő összegnél. Az úgynevezett Concord-koalíció, amely a kiegyenlített költségvetés híveit tömöríti, azt tartja különösen aggasztónak, hogy semmilyen hajlandóság nem mutatkozik jelenleg arra, hogy bármelyik párt is feladja politikai prioritásait, miközben a deficit egyre halmozódik. A kormány elzárkózott attól, hogy kommentálja az Igazgatási és Költségvetési Hivatal (OMB) előrejelzését, amelyben 2003-ra 410-450 milliárd dollár közötti hiány szerepel, és ugyanez a deficit nagysága 2004-re is. Alig hat hónappal ezelőtt a Fehér Ház a folyó pénzügyi évre 304, a jövő évre pedig 307 milliárd dolláros költségvetési hiányt prognosztizált. – Nem rombolók ezek az adatok a gazdaságra nézve. A legfontosabb most, hogy Amerika védelmezze magát, hogy az ország munkába álljon, majd utána hozza rendbe ezt a kezelhető hiányt – írta az MTI–Eco.
Alan Greenspan, a Federal Reserve elnöke a kongresszus pénzügyi bizottsága előtt azt nyilatkozta, hogy kész további kamatcsökkentésre annak érdekében, hogy a gazdaság magához térjen. Jelenleg a jegybanki alapkamat 1 százalékon áll. Elemzők a Greenspan-beszéd kiértékelésekor azt mondták, hogy a Fed elnöke is borúsan látja az USA gazdasági állapotát, különben nem tett volna említést a kamatcsökkentési lehetőségről.
Zaharova fakenewsnak nevezte a Bloomberg állításait















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!