Felfutóban a BUX

2003. 08. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elkezdődött tegnap a gyorsjelentési dömping: a múlt héten a Richter kezdte meg a második negyedéves gazdálkodási eredmények publikálását, ezt követte kedden az Egis, a Brau Union, majd tegnap az OTP, a TVK, a BorsodChem, a Globus és néhány kisebb tőzsdei forgalmú részvénykibocsátó jelentése. A legnagyobb negatív meglepetést a Synergon okozta eredményével, míg a tőzsdei árfolyamokra pozitív hatást az OTP gazdálkodási adatai tudtak gyakorolni. A Budapesti Értéktőzsde indikátora 39 pontos emelkedéssel kezdte a napot, amit egy hirtelen esés és egy egész napos emelkedési trend követett. A BUX végül napi csúcspontja közelében, 8226 ponton, 162 pontos emelkedéssel zárt. A forgalom meglepetésre elérte a 7,8 milliárd forintos határt, ebből a legnagyobb részt a 92 forinttal dráguló OTP-ra kötötték. A nap nyertese a Humet lett 8,3 százalékos drágulásával. Az OTP mellett a többi vezető részvény is jelentős emelkedésen esett át, a Mol 120 forinttal, a Richter 355 forinttal erősödött. Elemzők elmondták, hogy a piac a Matáv–Mol páros várható eredményeit párhuzamba állította az OTP eredményével, így alakulhatott ki az az euforikus hangulat, amely magasra emelte a BUX kurzusát. A tegnap publikált gyorsjelentések közül érdemes kiemelni a Globus negyedéves gazdálkodási adatait, hiszen a legnagyobb hazai konzervgyártó cég adózott eredménye 921,143 millió forint volt az első fél évben, ami 32,36 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A jelentés szerint a Globus csoport első féléves gazdálkodásával teljesítette az időarányos értékesítési tervben foglalt célokat. A kedvező adatok ellenére a Globus papírjai napközben csupán öt forintot drágultak, de ez a minimális emelkedés a tőzsde zárásának időpontjára elapadt, és előző szintjén kerültek a partvonalon túlra a konzervgyártó részvényei.
A BÉT árfolyama nem korellált a nemzetközi értékpapírpiacok kurzusaival, az FTSE és a DAX indikátora csak minimális emelkedést tudott elérni, a későn nyitó amerikai piacokon is a visszafogottság jeleit lehetett észrevenni. A frankfurti tőzsdén a kedvező negyedéves adatokat közlő MAN és a Lufthansa részvényei drágultak jobban, a brit parketten viszont a Vodafone és az AstraZeneca vitte a prímet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.