A Tisza Párt egészségügyi szakértőjének a vádjaira az államtitkár azt válaszolta, hogy bármilyen ocsmányságot kitalálhatnak, nem fognak megszabadulni tőle. Takács Pétert fel tudja bosszantani, amikor a kollégáit bántják, és szerinte olyan igazságtalanul bántják a magyar egészségügyet, hogy nem hagyhatja szó nélkül.
A kormánypárti politikus az internetes reakciók kapcsán megjegyezte, hogy több, kamuprofillal rendelkező Tisza-szimpatizánst is letiltott a Facebook-oldaláról. De kitért arra is, hogy letiltotta Kulja Andrást a rágalomhadjárata miatt, és feljelentést tett a tiszás politikus ellen. Leszögezte, hogy Kuljának fizetnie kell majd, mert mindannyian tudják, hogy az államtitkárral szemben semmilyen korrupciós vád nem állja meg a helyét.
Magyar Péter jól tudja, hogy ez hazugság, ezért nem ő írta le saját maga a korrupciós vádakat, csak Kuljával íratta le. Hasznos idiótaként használta a saját képviselőjét. Magyar Péter ki fogja őket használni – erre számítson tőle mindenki, aki vele dolgozik
– fogalmazott Takács Péter.
Az arc és a szakértelem között hatalmas szakadék tátong a Tisza Pártnál, nem csoda, hogy nem mernek szemtől szemben kiállni. Sem Kulja, sem az új üdvöske, Hegedűs Zsolt, de még Magyar Péter sem, pedig neki is felajánlottam, hogy jöjjön ő maga vitázni velem az MCC Fesztre. Végül nem jelent meg közülük senki
– tette hozzá.
Az ellenzéki gyűlölethullám kapcsán az államtitkár közölte, hogy az a gyermekeit is elérte, az egyik fiát az iskolából is ki kellett íratnia a zaklatások miatt.
A polgári kormány legnagyobb érdeme
A kórházak adósságáról szólva Takács Péter ismertette, hogy az előző évekhez képest jól állnak, mivel 150 milliárd forintot tettek a költségvetésbe idén a dologi kiadások rendezésére. Azt vállalták, hogy év végére 80 milliárd körül megáll az adósság, most úgy látja, hogy ezt tartani fogják, valahol 80–90 milliárd között. A hálapénz rendszerének a kivezetéséről az államtitkár úgy vélekedett, hogy az orvos–beteg kapcsolatok lelki oldalán sokat segített. Szerinte a borítékos rendszer mindenkinek kellemetlen volt – az orvosnak is, a betegnek is.
Ez egy rákfenéje volt a magyar egészségügynek, és ezt mi számoltuk fel. Talán ez a legnagyobb érdeme a polgári kormányzásnak az egészségügy területén
– tette hozzá.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!