Gyógyszállóval bővülhet a fővárosi Szent Imre Kórház, miután kiderült, hogy az intézmény területén található termálvíz hasznosításához uniós források is igénybe vehetők – mondta tegnap Demszky Gábor. A főpolgármester, aki Szolnoki Andrea egészségügyért felelős helyettesével járta be az intézmény területét – az MTI szerint – kijelentette: a cél egy olyan korszerű, regionális kórház, amelynek a működését gyógyszálló, illetve gyógyfürdő egészíti ki. Hozzátette: a mintegy ötmilliárd forintos beruházást uniós forrásokból vagy vállalkozói tőke bevonásával valósítanák meg. A főváros az év végéig egy tanulmányt készíttet, amelyben felvázolják a százötven évvel korábban feltárt, majd 1990-ben lezárt hőforrás hasznosításának formáit.
Kupper András, a közgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke megjegyezte: az Orbán-kormány a Széchenyi-terv részeként kiemelten támogatta a termálberuházásokat, így érthetetlen, hogy eddig miért nem éltek a lehetőséggel. Elmondta azt is, a tanulmány elkészítésére tavaly adott megbízást a városvezetés, ám a munkadíjat még mindig nem fizették ki. A politikus kérdésünkre közölte: nem tartja kizártnak, hogy a beruházás – egy működtetési szerződés mögé bújtatva – a kórház-privatizáció keretein belül történik majd. Zsinka László, az egészségügyi bizottság MIÉP-es tagja csak remélni tudja, hogy nem ez az intézmény lesz az első áldozata a kórháztörvénynek.
Hotel kórházeladással?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!