Felelősség terheli Medgyessy Pétert a gazdasági társaságokról szóló törvény értelmében is azért, hogy az Inter-Európa Banknál pénzmosás történt, amikor annak vezetője volt. A vezető tisztségviselőktől ugyanis elvárható a fokozott gondosság, ha viszont ügyvezetési kötelezettségeik vétkes megszegésével a gazdasági társaságnak kárt okoznak, a polgári jog szabályai szerint felelnek a társasággal szemben – olvasható a törvényben. Mivel vezető tisztségviselőnél magasabb követelmények, nagyobb felelősség és fokozottabb körültekintés várható el, a polgári jogi felelősséget általában megalapozó vétkesség vizsgálata az általánosnál szigorúbb számonkérést jelent.
Korábban megírtuk, hogy a hitelintézetekről és a pénzmosás megelőzéséről szóló törvények alapján is szankcionálhatják a kormányfőt. Előbbi kimondja, hogy a vezető állású személy és pénzügyi intézmény alkalmazottja mindenkor – e beosztásával járó fokozott szakmai követelményeknek megfelelően – elvárható gondossággal és szakértelemmel, az intézmény és ügyfelei érdekeinek figyelembevételével, a jogszabályok szerint köteles eljárni. A pénzmosás megelőzéséről szóló 1994-es, és az ezt módosító 2003-as törvény szintén a pénzügyi tevékenységet folytató szervezetekre és azok vezetőire vonatkozik. A törvény szerint az Inter-Európa Bank Rt. nem fogadhatott volna el külföldi off-shore-cégmegbízást pénz fogadására és kifizetésére, csak banktól.
Orbán Viktor: Ilyen az igazi csapatmunka! + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!