A polip ölelése

Jelen állás szerint beletörött az MSZP országos elnökségének bicskája a Pénzügyminisztérium szóvivőjének menesztésébe. A párt és a kormány nyári mélyrepülését, az elnökhelyettes erkölcsi amortizációt emlegető nyilatkozatát, a kétes ügyletek kezelését, a költségvetés helyzetét megvitató többórás keddi tanácskozás konklúzióit a nyilvánosság számára a pártelnök ismertette. Kovács László szerint nem került szóba egyes miniszterek – itt természetesen mindenki azonnal Gyurcsány Ferencre és Csehák Juditra gondolt – tevékenysége, lemondása, ellenben megállapították, hogy a Pénzügyminisztérium rossz kommunikációja minden baj oka. Bár Kovács nyilatkozatainak kezelésekor a tapasztalat nagyfokú óvatosságra int, mindebből mégis logikusan az következett (volna), hogy minisztercsere nem lesz, Máté Dániel szóvivő talpára viszont útilaput kötnek (az ő bűne egyébként annyi, hogy időnként eltér a Gál J.-módszertől, és igazat mond). Ehhez képest tegnap délre kiderült, hogy Csehák lemondott, Mátét pedig esze ágában sincs menesztenie munkáltatójának, László Csaba pénzügyminiszternek.

Az üzenet világos: a Medgyessy–László–Gyurcsány „pártonkívüli” triumvirátus megpróbálja visszaverni a párton belüli pártütők támadását, a bírálatok kereszttüzébe került pénzügy- és sportminiszter például a távolmaradásával fejezte ki, hogy értelmetlen szócséplésnek tartja az elnökség válságtanácskozását. (Bár Csehák Judit távozó egészségügyi miniszter kétségkívül a Szili Katalin által nómenklatúraként emlegett csoport egyik díszpéldánya, lemondásának valószínűleg nincs köze az elnökhelyettes asszony kritikájához, a hivatalos verzióval szemben inkább egy tipikus költségvetési erőpróba végeredménye lehet.) A békétlenek tehát első nekifutásra nem érték el céljukat, de aligha zárult le ezzel az immár nem csupán a színfalak mögött zajló küzdelem.

Várható volt, hogy előbb-utóbb felszínre törnek azok a lappangó érdekellentétek, mélyben fortyogó személyes indulatok, amelyeket a politikai siker érdekében többé-kevésbé sikerült fedő alatt tartani a miniszterelnök-jelölést eldöntő alku óta eltelt több mint két esztendőben. A hosszú elfojtás mellékhatásaként aztán meglepő intenzitással lángolt fel a vita. Az MSZP számos politikusa ellenérzéseit leküzdve elfogadta a Medgyessy-csapatot, s amíg jött a siker, azok is eltakarták, illetve befogták szemüket, szájukat, orrukat, akik kimaradtak a legnagyobb bulikból. Árulkodó, hogy Jánosi György több mint egy éve még nem látta aggályosnak a miniszterelnököt is érintő hajdúszoboszlói üdülőbotrányt. Most azonban, hogy az MSZP kiegyensúlyott demokráciában behozhatatlannak számító előnyt küzdött le néhány röpke hónap alatt, miközben a kormány gazdasági válság felé sodorja az országot, ráadásul a példátlan sikkasztási botrány szálai most már nyílegyenesen vezetnek a legfelső hatalmi körök felé, elfogyott a türelem.

Ha a szocialisták váltani akarnak, nem várhatnak túl sokáig, minél közelebb kerülünk ugyanis a következő parlamenti választáshoz (jövőre európai parlamenti voksolás is lesz!), annál kockázatosabb a miniszterelnök-csere. Ehhez azonban széles körű összefogásra lenne szükség az MSZP különböző vezetői, csoportjai között, amit a bonyolult érdekviszonyok, személyi ambíciók nagyban gátolnak.
Sokszereplős hatalmi játszma indulhat el, amelynek nehéz megjósolni a végét – a kormányfő mindenesetre kemény és rutinos ellenfél ezen a terepen. Ráadásul a Medgyessy-polip karjai, meglehet, már túl szorosan fonják körbe a pártot.