Bosszú Bush megcáfolásáért?

A Fehér Ház tagadta, hogy elárulta volna a sajtónak egy titkos ügynöknő kilétét, mégpedig bosszúból, amiért annak volt diplomata férje kétségbe vonta a George W. Bush kormánya által Irak ellen felhozott vádakat. A sajtóban megjelenteken túl nincs semmi olyan információnk, ami a Fehér Ház érintettségére utalna – mondta Scott McClellan fehér házi szóvivő.

Fehér házi tisztségviselőktől ered a kiszivárogtatás – állította vasárnapi és hétfői számában a The Washington Post. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) már előzetes vizsgálatot indított az ügyben – jelezte az igazságügyi minisztérium egy tisztségviselője. A Demokrata Párt több vezető politikusa különleges ügyész kinevezését szorgalmazta, hogy a vizsgálat teljesen független legyen.
A történet meglehetősen bonyolult, és némileg emlékeztet a Kelly-ügyre, amely jelenleg kínos nehézségeket okoz Tony Blair brit miniszterelnök kormányának – mutatott rá az AFP. A Bush-adminisztráció 2002 elején megbízta Joseph Wilson volt nagykövetet azoknak az értesüléseknek a kivizsgálásával, amelyek szerint a Szaddám Huszein vezette iraki rendszer az afrikai Nigerből próbált dúsított uránt beszerezni. Nigeri vizsgálódása után Wilson arra a következtetésre jutott, hogy ezek a vádak megalapozatlanok. Bush elnök mégis felhasználta őket az unió helyzetéről szóló januári beszédében az Irak elleni katonai beavatkozás szükségességének alátámasztására. Wilson erre átadta a sajtónak küldetésének eredményeit, amelyek ellentmondtak az elnök állításainak. A volt nagykövet szerint a Fehér Ház erre bosszúból leleplezte, hogy a felesége a Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) dolgozik.
A kiszivárogtatás nyomán Robert Novak szemleíró a The Washington Post július 14-i számában megjegyezte: „Joseph Wilson sohasem dolgozott ugyan a CIA-nak, de a felesége, Valerie Plame az ügynökség munkatársa mint a tömegpusztító fegyverek szakértője”. A The Washington Post szerint Wilson arra gyanakszik, hogy maga Karl Rove elnöki tanácsadó volt a kiszivárogtató. Ezt McClellan nevetségesnek minősítette.
***

Kelly szelleme kísért

Mintha félévnyi távolságba került volna Colin Powell amerikai külügyminiszter biztonsági tanácsi előadása, amellyel az Irak ellen készülő támadást igyekezett indokolni alig egy éve. Mintha George W. Bush elnöknek az unió helyzetéről mondott év eleji beszédének lényeges kitétele apró füllentéssé zsugorodott volna. De miért is? Az ok egyszerű, immár az Egyesült Államoknak is megvan a maga Kelly-ügye, amely – akárcsak Nagy-Britanniában, ahol emiatt Tony Blair került a szőnyeg szélére – súlyos következményekkel járhat a választás előtt álló adminisztráció szavahihetőségére nézve.
A botrány nem tegnap robbant ki, csak eddig nem kapott széles körű publicitást, s az elnöki szék visszahódítására aspiráló demokraták is csak most vették szárnyaik alá vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó követelésükkel. A The Washington Post még júliusban szellőztette meg, hogy az iraki rezsim állítólagos nigeri urániumvásárlási kísérletét cáfoló diplomata felesége a CIA tömegpusztító fegyverekkel foglalkozó szakértője. A hét végén információjukat azzal a merész állítással toldották meg, hogy a feleség – aki korábban titkos ügynök volt – nevét fehér házi tisztségviselők szivárogtatták ki bosszúból, amiért férje állításával aláásta a Bush-kormányzat egyik fő, háborút indokló érvét. Ha – a Fehér Ház által bőszen cáfolt – állítások igazak, akkor nyilvánvaló, hogy az amerikai kormányzat gondosan kidolgozott tervekkel rendelkezett arra nézve, hogy háború melletti érveit mindenáron megvédje, akár úgy is, hogy ezzel törvényt sért, s veszélyezteti fedett ügynöke és a hozzá csatlakozó hálózat biztonságát. Az amerikai szövetségi jogszabályok szerint ugyanis bűncselekményt követ el az, aki államtitkot vagy titkos műveletekben részt vevő személy nevét nyilvánosságra hozza, vagy közli azt a megfelelő nemzetbiztonsági átvilágítást nélkülöző harmadik személlyel. Az ügyben a CIA feljelentése alapján az igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított, ám az érthetően harcias kedvű demokraták kétkednek abban, hogy John Ashcroft igazságügyi miniszter hajlandó-e lendületet adni egy olyan ügy felderítésének, amely saját „kenyéradó gazdáit” hozhatja bajba a Fehér Házban.
Miközben Amerikában – Nagy-Britanniát, kisebb mértékben Ausztráliát és Dániát követően – kibontakozik a botrány, Irakban továbbra sem gyülekeznek a bizonyítékok. A tömegpusztító fegyvereket, valamint a szintén tiltott, 150 kilométernél nagyobb hatótávolságú hordozóeszközeiket kereső szakértői csapatok gyakorlatilag nem akadtak nyomra. A műholdfotókon „vegyifegyverüzemként” bemutatott létesítmények bejárása csak lerombolt, kifosztott gyártelepek feltárását eredményezte, az elhagyott rakéták között pedig egy sem akadt, amely legalább Scud osztályú (300 km hatótávolságú) lett volna. Még azok a megfigyelők is csalódottak, akik az iraki diktátor defenzív észjárása alapján tartották logikusnak, hogy rendelkeznie kell tömegpusztító fegyverekkel.
Megdöbbentő még kimondani is, de az iraki háborút láthatóan hamis érvekkel alátámasztó nyugati kormányzatok felelősségének vizsgálata egyben a nagy hagyományokkal rendelkező demokratikus rendszereik próbájának is beillik majd.