A Belügyminisztérium (BM) által a közelmúltban kiírt közbeszerzési pályázaton – amelyben kilencezer télikabátra adtak rendelést – egy olyan osztrák cég ajánlatát fogadták el, amely több mint háromszázmillió forint árkülönbséggel nyert a hasonló minőséget előállító magyar gyártóval szemben. Mindez annyit jelent a gyakorlatban, hogy kabátonként közpénzből 38 ezer forinttal fizet többet a BM a nyertes cégnek. A textilipari dolgozók szakszervezetének álláspontja szerint sem a gazdaság működése, sem pedig a foglalkoztatottság szempontjából nem lehet kívánatos a hazai gyártók kiszorítása a közbeszerzések piacáról. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a tendereken – a drágább importáru ellenére – a külföldi szállítókat hirdetik ki győztesként.
A BM-pályázaton alulmaradt cég tulajdonosai közölték: az üzem százmillió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutott a Széchenyi-terv révén, a bizonytalan jövő miatt azonban eddig ezt az öszszeget nem vették igénybe. Emlékezetes: Medgyessy kormányfő gyakran érvel azzal, hogy a hazai exportőrök érdekében gyengítették a forintot, az állami szervek mégis a jóval drágább, külföldről behozott termékeket részesítik előnyben.
Orbán Viktor: Adni jó!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!