Legalább ötven nap, de akár három hónap is eltelhet a Pannonplast következő rendkívüli közgyűléséig. A társaság részvényesi találkozóját az egyik meghatározó tulajdonos, a Karsai Holding Rt. hívta össze azért, hogy a Britton Kft. és a holdudvarába tartozó cégek által delegált menedzsmentet visszahívják a tulajdonosok, valamint hogy a Pannonplast jelenlegi gyenge gazdálkodását pozitív irányba fordítsa. Karsai Béla, a Karsai Holding Rt. elnöke és tulajdonosa eddig két alkalommal próbálta meg megszerezni a Pannonplast irányítását. Az első alkalommal a műanyagipari cég vezetése fúrta meg Karsaiék törekvését, míg a második alkalommal egy új befektető, a Britton Kft. és a hozzá tartozó Kartonpack Rt., valamint a Pevdi Divat Kft. tudott győzelmet aratni. Utóbb kiderült, hogy a Britton Kft. az utolsó közgyűlésen cinkelt lapokkal játszott és csalárd módon nyert, hiszen a Pannonplast alapszabálya kimondja, hogy egy tulajdonosi kör – ha bármilyen mennyiségű tulajdoni hányadot birtokol is – csupán 12,5 százalékos szavazati jogot élvezhet. A Britton, a Pevdi és a Kartonpack viszont külön-külön szavazott, és ezzel minimális mértékben, de leszavazták a Karsai Holding javaslatait. Mint később a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) rámutatott, cégösszefonódásról van szó a három társaság esetében, így a közgyűlésen megszavazatott alapszabályi változások nem érvényesek, ezeket a módosításokat a mai napig nem vezette át a cégbíróság.
Karsai–Britton: 0:0
Van esélye a Karsai Holding Rt.-nek, hogy a 2003-as év botrányát kirobbantó Pannonplast-ügy egyik főszereplőjét, magát a Pannonplast Rt.-t megszerezze, de csak akkor tud irányító befolyást gyakorolni, ha a jelenlegi menedzsment észreveszi, hogy lassan nem marad más hátra, mint a visszavonulás. Ahhoz viszont, hogy Karsaiék delegáltjai ülhessenek a boardban, gyors és nem elhúzódó részvényesi megfeleltetés és az azt követő harminc napon belüli közgyűlés megléte szükséges. Ami néhány éve nem kellett, azt most lehet, hogy le kell nyelnie a Pannonplast vezetésének, hiszen lassan már a kisrészvényesek abban is kételkedhetnek, hogy a menedzsment nem a cég érdekeit védi, hanem saját célok érdekében tevékenykedik. Karsai Béla a 2001-ben szerzett meghatározó tulajdont cégén, a Karsai Holding Rt.-n keresztül a Pannonplastban, mely már akkor is meghatározó szereplője volt a magyar műanyagiparnak.
Elhibázott lépés
A két évvel ezelőtti tulajdonszerzés óta a Karsai Holding folyamatosan próbálta a Pannonplast vezetését rávenni, hogy a két társaság között szorosabb kapcsolatot létesítsenek, így a hazai és a nemzetközi piacon együttes erővel vegyék fel a versenyt az olcsón dolgozó kelet-európai és délkelet-ázsiai cégekkel. Hol hibázott Karsai Béla? – tehetjük fel a kérdést. Igazából akkor lőtt bakot a Karsai Holding, amikor 2001-ben arra gondolt, hogy a meglévő, valamivel tíz százalék feletti tulajdonával rá tudja venni a Pannonplast igazgatóságát, hogy érdemes egyesíteni erőiket. Az akkor még elnök-vezérigazgató Fehér Erzsébet és igazgatói elutasították az együttműködést, és elvetették azt, hogy Karsaiék bármilyen módon bekerülhessenek a Pannonplast vezetésébe. Utóbb kiderült, hogy mind Fehér Erzsébet, mind Karsai Béla rosszul döntött. A Pannonplast alapszabálya kimondja, hogy a cég közgyűlésén egy szavazó és a hozzá kötődők csupán 12,5 százaléknyi szavazati joggal bírnak még akkor is, ha a cég részvényeinek 12,5 százaléknál nagyobb tulajdoni hányadát birtokolják. Ezt az alapszabályi pontot kerülte meg ügyes módon az idei áprilisi közgyűlésen a Britton Kft. és az általa vezetett cégegyüttes. A Britton közös erővel – és még ki tudja, milyen forrásokból – néhány százalékkal több szavazatot tudott felmutatni, mint a Karsai Holding, sőt feltehetően a Pannonplast menedzsmentjének tagjai is inkább a Brittont választották, mintsem a többször az ajtón kidobott, de az ablakon visszamászó Karsai Bélát. Később jól látszott, hogy ha Karsaiék nem a tiszta módon jártak volna el, akkor már régen megszerezhették volna a Pannonplast vezetését. Mivel nagyon úgy néz ki, hogy Karsai Béla nem gondolta azt, hogy még más is kipécézi a Pannonplastot, így vélhetően nem gondolt arra sem, hogy csalárd módon próbál meg irányítást szerezni, így tehát a Karsai Holding nem törekedett a 12,5 százalékos tulajdonnál lényegesen nagyobb részesedés megszerzésére. A Britton viszont láthatóan igen jól megtalálta azt a szöget, amin keresztül gólt rúghat, és már a hálóban volt a labda, amikor a PSZÁF mint a tőkepiaci meccset felügyelő bíró sípolt, és szabálytalanságért lefújta a meccset. A cégbíróság az áprilisi közgyűlési határozatokat, illetve az alapszabály változásait várhatóan nem jegyzi be, így a Karsai Holding a Pannonplast Rt. múlt héten kezdeményezett rendkívüli közgyűlését már csak a törvényi szabályozások betartása miatt is meg kell tartani. Kérdés, hogy a jelenlegi vezetés mennyire látja be, hogy legjobb tiszta vizet önteni a pohárba. Fehér Erzsébetnek immáron harmadik alkalommal kell szembenéznie a Karsai Holdinggal, és ezúttal minden esélye meglehet Karsai Bélának, hogy a két éve szorgalmazott lépéseket megvalósíthassa a Pannonplastnál. A jelenlegi board számára talán az a legjobb, ha húzzák az időt: egyrészt várhatnak a cégbíróság határozatára, másrészt a tulajdonosi megfeleltetést is elhúzhatják.
Öngól a Brittontól
A kisrészvényesek és a kívülállók szemszögéből nézve a menedzsment számára viszont az időhúzás egyenlő lehet az öngóllal. Karsai Béla vélhetően a jelenlegi Pannonplast-vezetést elnököstől, igazgatóstól menesztené, amit akár jogosnak is lehetne nevezni, hiszen eddig mindent megtettek annak érdekében, hogy a Karsai Holding törekvéseit részben vagy egészben keresztülhúzzák, másrészt mindenképpen szükség van a vállalat racionalizált átszervezésére. Sőt a társaság az idei első fél évben jelentős veszteséget, mintegy egymilliárd forint negatívumot termelt, ami elemzők szerint az év végéig akár kétszeresére is nőhet, ez is a vezetés felállítása mellett szólhat. A kisrészvényesek szemszögéből nézve viszont várhatóan Karsai Béla az, aki megmentheti a céget, és osztalékot adhat a részvényekre.
"Megtiszteltetés a budakörnyéki emberek képviselőjeként dolgozni"