Erőteljes árfolyam-ingadozások borzolták a kedélyeket a tegnapi tőzsdei napon. A nyugat-európai piacokon napközben meredek zuhanást jeleztek az indexek, de a nyitáskor felfelé mozduló amerikai Dow Jones és Nasdaq az FTSE és a DAX kurzusát korrekcióra sarkallta. A pesti tőzsdén is nagy volt a kilengés, a BUX nyitás után 8980 pontig esett vissza, az indikátor jó negyedórát töltött a 9000 pontos határ alatt, majd korrigált, és napi csúcspontja közelében 9091,8 ponton zárt. A BUX 57,3 pontos emelkedését szakértők igen meglepőnek találták, mivel a kereskedés nagy részében az index a veszteséges tartományban volt. A délutáni fellendülést részben a Wall Streetről érkező hangulatváltás, másrészt a day trade shortra (napközbeni árfolyamcsökkenésre) spekuláló befektetők záráskori vételei okozták. A magyar tőzsde iránti érdeklődés csökkenését mi sem mutatta jobban, mint a 3,9 milliárd forintos igen alacsony forgalom.
Napközben még javában veszteséget jeleztek a vezető részvények árfolyamai, de délutánra némileg megfordult ez a trend, így a BUX-ra kedvező hatást tudtak gyakorolni. Drágulással zárta kereskedést a 2,7 százalékkal felértékelődő OTP, a kisebb forgalmú papírok közül az Egis és a Graphisoft tudott erősödni, veszteséget jelzett viszont a Matáv és a Richter kurzusa. A Mol ára az utolsó pillanatban esett viszsza 6115 forintos előző szintjére és azon a ponton is zárt. A nap meglepetését az Agrimpex okozta 11,1 százalékos drágulásával. Brókerek elmondták, hogy az Agrimpex esetében néha vevők jelennek meg, akik az eladásra felkínált részvényeket felvásárolják, így tegnap azt a 10 darab 2000 forintos ajánlatot vette ki a vevő, ami az ajánlati könyvben benne volt.
A bankközi devizapiacon a forint záráskor 9,91 százalékon állt a sáv erős oldalán. Az euróval 254,30/50 forinton kereskedtek, mintegy 0,70 forinttal gyengébben a hétfő délutáni árfolyamnál.
Ott lesz-e Orbán Viktor Donald Trump elnöki hivatalba avatásán?