Nincs hatásköre a felelősség megállapításának kérdésében az Országos Választási Bizottságnak, ezért nem tud abban dönteni, hogy kit terhel a mulasztás, amiért a múlt évi választásokkal kapcsolatban elmaradt a testület egyik állásfoglalásának közzététele a Magyar Közlönyben. Így az OVB tegnapi ülésén nem is foglalkozott a kérdéssel.
Rytkó Emília, a választási iroda vezetője elmondta: a szóban forgó állásfoglalás közzététele érdekében a választási iroda intézkedett, a dokumentumok 2002. április 23-án megérkeztek az országházi levélátvevőbe. Az állásfoglalás közzététele 2002 áprilisában a MeH-en belül történt adminisztrációs hiba miatt maradt el – állítja Rytkó. Az általa ismertetett dokumentum szerint a Miniszterelnöki Hivatal még idén januárban elismerte az üggyel kapcsolatos felelősségét.
A Magyar Nemzetben megjelentekre reagálva szükségesnek tartotta megemlíteni, hogy a 2002-es országgyűlési választásokat megelőző időszakban az Országos Választási Iroda az Országos Választási Bizottság állásfoglalásait és határozatait azok meghozatala után azonnal közzétette hivatalos honlapján, illetve a választási szervek belső ügyviteli rendszerén.
*
Leszögezte: így az OVB állásfoglalását a választás második fordulója napján, 2002. április 21-én a választási szervek megismerték és alkalmazhatták. Az ülésen Bordás Vilmos, az OVB tagja sérelmezte, hogy ha januárban észlelték a hiányosságot, akkor miért szeptember 23-án tették közzé az OVB-állásfoglalást.
Mint azt közöltük, az OVB az országgyűlési választások után másfél évvel, csupán a napokban észlelte, hogy elmulasztott közzétenni egy, a testület által hozott állásfoglalást. Eszerint egyebek mellett tilos a választás napján a névjegyzék alapján tájékoztatást adni arról, hogy kik nem vettek még részt a voksoláson.
A testület azután foglalkozott a kérdéssel, hogy az első fordulóban a szocialisták a választások idején telefonon, illetve több lakótelepen kaputelefonon szólították fel távol maradó szimpatizánsaikat, hogy mindenképpen menjenek el szavazni.

Cserpes Laura: „Abban a pillanatban egy perc alatt váltam felnőtté”