Életveszélyesen megfenyegették Marton Zsolt szombathelyi MDF-es képviselőt a lapunk által nyilvánosságra hozott, a Rébusz Iskolaszövetkezethez és a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták (Fibisz) Vas megyei szervezetének megalakulásához köthető választásicsalás-gyanús ügy kapcsán. A politikus elmondta: telefonon fenyegették meg, és várhatóan a rendőrséghez fordul emiatt. Tegnap egyébként ő és a Fidesz nevében Ágh Péter képviselő arról beszéltek sajtótájékoztatójukon, hogy a Fibisz már régóta olyan belső háborút folytat, amelylyel hónapok óta terheli a város és a megye közéletét. A két politikus úgy véli: fájó, hogy a pártharcokba az MSZP-s aktivisták bevonták a Rébusz Iskolaszövetkezetnél dolgozni akaró, ártatlan fiatalokat, akiket még bűncselekmény gyanújába is kevertek. Feltették egyben a kérdést, hogy nyugodtan alszik-e Ipkovich György szombathelyi MSZP-s polgármester annak tudatában, hogy az őt győzelemre segítő csapat kemény magja kriminalizálja a közéletet.
Már megírtuk, magánokirat-hamisítás gyanúja miatt folyik eljárás a Fibisz Vas megyei elnökválasztása ügyében. A választás levezető elnöke az a Czeglédy Csaba, egykori MSZP-s önkormányzati képviselő volt, akit a Rébusz Iskolaszövetkezetnél elkövetett csalások miatt nemrég jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a bíróság. A gyanú szerint vasi szocialista politikusok arra próbáltak rávenni párton kívüli fiatalokat, hogy – négyezer forintért – az általuk megjelölt jelöltre szavazzanak mások nevében Kőszegen, a Fibisz alakuló ülésén.
Belső baloldali háború
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!