Csurka István szerint a kormány fél, ezért a mai kihelyezett kormányülés helyszínére, Söjtörre tervezett MIÉP-nagygyűlést próbálta megakadályozni, amikor a lakásáról elő akarták állítani tegnapelőtt hajnal fél ötkor – mondta a MIÉP elnöke. – Akadt egy bírónő, aki egy hamis rendelvényt küldött a rendőrségnek, hogy állítsanak elő engem – közölte. A pártelnök szerint a cél az volt: ráhozzák a csengőfrászt, és ezzel eltérítsék attól a szándékától, hogy „csapatai élén bemenjen Söjtörre”. A Magyar Nemzet Csurka Istvántól megtudta: évekkel ezelőtt Karsai László történész – aki tagja annak a Szövetség Fiai nevű nemzetközi szervezetnek, amelynek páholyairól a cionista szövetség honlapján található információ – indított ellene egy büntetőpert, s ennek kapcsán akarták állítólag előidézni. A bíróság azonban a törvényi kötelezettsége ellenére nem értesítette postai úton a perről a MIÉP elnökét.
Miután a bíróság postázójában érdeklődtek az esetről, kiderült, hogy nem is létezik ilyen ügyiratszám, amelyre a rendőrök hivatkoztak, sőt visszanézve az elmúlt hat hónap iratait, nem találtak ezen perrel kapcsolatos dokumentumot sem – mondta. A rendőrség bocsánatot kért Csurka Istvántól, a bíróság még nem.
Elő akarták vezetni Csurka Istvánt
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!