Előzetes letartóztatásba helyezte tegnap a Budai Központi Kerületi Bíróság H. Ferencet, a Budapesti Rendőr-főkapitányság akcióosztályának zászlósát, valamint A. Got algériai állampolgárt, akikkel szemben a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hivatalos személyként elkövetett zsarolás bűntette miatt indított nyomozást – közölte a Magyar Nemzettel a bíróság sajtótitkára.
Az eljárás eddigi adatai szerint a rendőr legalább két esetben illegálisan Magyarországon tartózkodó araboktól követelt pénzt azért, hogy ne intézkedjen velük szemben. Úgy tudjuk, hogy augusztus 15-én a józsefvárosi piacon egy szír állampolgárságú férfitől kétmillió forintot vett át, lebukásakor – most szerdán – pedig kilencszázezer forintot kapott egy fővárosi szórakozóhelyen. Utóbbi esetben azonban a rendőrök és az ügyészségi nyomozók tetten érték és őrizetbe vették. Információink szerint a rendőr algériai bűntársa segített abban, hogy közölte a kiszemelt áldozatokkal a követelést, valamint a pénzátadásoknál is jelen volt.
A bíróság döntése értelmében a bűncselekmény jelentős tárgyi súlya, valamint a kiszabható büntetés nagysága megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét. A két gyanúsított szabadon hagyása esetén tartani lehet attól is, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetnék a bizonyítási eljárás eredményességét. A végzés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek, így az nem jogerős.
Budapest rendőrfőkapitánya, Gergényi Péter soron kívüli etikai eljárást rendelt el H. Ferenc elfogásakor. Az etikai bizottság határozatában a rendőr zászlóst hivatásos szolgálatra méltatlanná nyilvánította. Az akcióosztály parancsnoka ezért szolgálati viszonyát azonnal megszüntette.

Kőkemény kérdésekkel zárult a Lázárinfó Keszthelyen, sok helyi téma is terítékre került