Franciaország keleti részén, a nyolcszáz lelket számláló Saint-Romain-en-Jarez település központjában csütörtökön este kigyulladt egy 300 négyzetméteres raktár, ahol hatalmas hűtőkamrákban gyümölcsöt tároltak. A tűzoltók már egy órája a helyszínen voltak, amikor az épületben robbanás történt. A detonáció következtében a lángok újult erővel csaptak fel, a légnyomás leszakította a szomszédos házak tetejét, de távolabb is kitörtek az ablakok, meghasadtak az ajtók, a plafonon repedések keletkeztek, a berendezési tárgyak a földre hullottak. Az utcákat és a parkoló autókat törmelék borította be. Huszonöten sérültek meg, közülük tizenöt tűzoltó. Két tűzoltó életben maradásához az orvosok kevés reményt fűznek, és kritikus az állapota egy harmadiknak is, aki agysérülést és medencecsonttörést szenvedett. Kilenc tűzoltót szintén súlyos sebesülésekkel ápolnak.
Patrick Chevalier mentőorvos elmondta: a nagyobb távolságra lévők közül is sokan sokkot kaptak és halláskárosodást szenvedtek. A mentőhelikopterek többször is fordultak, amíg az összes súlyos sérültet a környékbeli kórházakba szállították. Éjszakára 400 méteres körzetből kitelepítették az embereket, az üresen hagyott házakra rendőrök vigyáztak.
A robbanás után az égő raktárépülethez százötven tűzoltót és több tucat csendőrt vezényeltek, de a hatóságok segítséget kértek a szomszédos Haute-Loire megye mentőegységeitől is. A helyszínre érkezett egy vegyi anyagokra specializálódott csoport is, a romok között egész éjszaka mentőkutyák dolgoztak.
Három-öt tonna ammoniák alapú műtrágyát találtak az épületben tegnap – jelentette be Paul Michel ügyész, aki leszögezte: a robbanás okát csak a későbbi vizsgálatok állapítják meg. A tűzoltók két gázpalackot is kihoztak az épületből. A nyomozók tegnap kihallgatták a raktárépület tulajdonosát, gyermekeit, a szomszédokat és a tűzoltókat is.
***
Vegyi anyag szivárgott Székesfehérvárott. A MÁV vegyi elhárítóegységét is kihívták tegnap Székesfehérvárra, ahol szalmiákszesz szivárgott egy vonatszerelvény tartályából. A vegyi anyag ártalmatlanításában a katasztrófavédelem szakemberei és a tűzoltók is részt vettek a város vasútállomásán. A környéket lezárták, s a közelben lakókat felszólították, hogy csukják be az ablakaikat. (HP)

Figyelmeztet az elemző: Példa nélküli összejátszás zajlik Magyar Péter pártja és az ukrán titkosszolgálat között