A Magyar Rádió Rt. a jövő évi költségvetési tervezet szerint 57 millió forintos pluszforrásra számíthat, a közszolgálati rádió így az ideinél 1,5 milliárd forinttal kevesebb pénzből lesz kénytelen gazdálkodni – közölte a rádió gazdasági alelnöke tegnap. Európa egyik legrégibb rádiójának költségvetése 20 százalékkal lesz kisebb – írta Gőblyös István az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A gazdasági alelnök tájékoztatása szerint „az infláció, a munkajogi szabályok és az adótörvények változása, valamint a Danubius Rádió eladásából származó éves koncessziós díj több száz milliós csökkentése szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a mindig tisztességesen gazdálkodó Magyar Rádiót”. Gőblyös István közleménye szerint ezzel „veszélybe kerülnek egyebek között az alkotóműhelyek, az olimpiai közvetítés, az európai uniós választásokról történő hiteles tájékoztatás”. Mindezek miatt „a közszolgálati feladatok teljesítése ellehetetlenül” – írta a gazdasági alelnök.

Kőkemény kérdésekkel zárult a Lázárinfó Keszthelyen, sok helyi téma is terítékre került