Kovács a hűségről beszélt Powell-lel

MTI
2003. 10. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Colin Powell tegnap megköszönte magyar kollégájának, Kovács Lászlónak azt a szilárd támogatást, amelyet Magyarország a terrorizmus elleni harcban katonák küldésével nyújtott Irakban és Afganisztánban. Ezt az amerikai külügyminiszter tárgyalásaik után közölte, amelyeket rendkívül sikeresnek nevezett. A magyar és az amerikai diplomácia vezetője a washingtoni külügyminisztérium épülete előtt nyilatkozott a sajtónak.
– Könnyű tárgyalások voltak, a barátságunkat ünnepeltük. Az amerikai–magyar kapcsolatok nagyon jók – jelentette ki Colin Powell, megjegyezve, hogy az új budapesti amerikai nagykövet a héten már letette a hivatali esküt.
Kovács elmondta, hogy egy évvel ezelőtt frissen kinevezett külügyminiszterként közölte Powell-lel, hogy Magyarország hűséges, gyors és kiszámítható szövetséges. – Most – mondta – nem volt szükség arra, hogy meggyőzzem. Magyarország, amely hamarosan az Európai Unió tagja lesz, minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a NATO és az EU együttműködjék, és ne legyen köztük rivalizálás – hangsúlyozta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.