Gondozója hanyagsága miatt szökött meg egy bengáli tigris a Szabadka mellett működő palicsi állatkertből vasárnap késő délután. A figyelmetlen dolgozó, K. László írásos jelentése szerint miután kitakarította a 12-13 éves nőstény állat ketrecét, elfelejtette bezárni az ajtót. Nem sokkal később az egyik látogató hölgy szólt neki, hogy a tigris eltűnt, mire munkatársaival rémülten keresni kezdték a nagymacskát. Végül a ketrectől harminc-negyven méterre lévő helyi étterem pincére hívta a kutatókat, mert észrevette a kerítés mellett kószáló szökevényt.
Lapunk érdeklődésére Ignacije Tonkovic állatkert-igazgató közölte: ő hívta ki a rendőröket, akik megérkezésük után egyetlen lövéssel leterítették a tigrist. Az állatkertben még látogatók sétáltak, ezért nem latolgathatták, hogy esetleg kábítólövedéket használnak – állította a direktor. Az igazgatótól azt is megtudtuk, hogy miután a palicsi rendőrségen kihallgatták, azonnal felmondtak a felelőtlen gondozónak. Azon felül, hogy gondatlansága miatt elítélhetik, örökre megtiltották neki, hogy munkát vállaljon Szerbia-Montenegró bármelyik állatkertjében.
Budapesten néhány évtizede szabadult el egy szibériai tigris az állatkert területén, de azt gyorsan sikerült visszaterelni a helyére anélkül, hogy bántották volna – tájékoztatta lapunkat Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársa.
A bengáli tigris India és Banglades sundarbani területein honos, de előfordul Észak- és Közép-Indiában, Burmában és Nepálban is. A múlt század elején Indiában még csaknem ötvenezer példányt tartottak nyilván, 1972-ig 1850-re fogyatkozott a számuk. Az állatvédelmi programnak köszönhetően ma újra négyezer él belőlük.

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére