Ügyészségi információink szerint ugyanakkor a Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ tisztségéből felfüggesztett főigazgatója ellen indított eljárást hamarosan megszünteti a katonai ügyészség. Úgy tudjuk, hogy néhány tanú kihallgatása még hátravan, a nyomozó hatóság azonban gyakorlatilag már kialakította álláspontját az ügyben. A katonai ügyészségen ugyanis nem találtak olyan bizonyítékokat, amelyek igazolnák a dandártábornok bűnösségét. Bár az eljárás megszűntével Bácskai felfüggesztése is érvényét veszti, kérdéses, hogy a főrendőr visszatérhet-e a maffiaellenes központ élére.
*
Bácskai ellen a Katonai Ügyészség indított eljárást hivatalból, ugyanis olyan információk derültek ki a dandártábornokról, hogy kapcsolatban áll Kulcsár Attilával, a K&H Bank volt ügyvezető igazgatójával, akit sikkasztással és pénzmosással gyanúsítanak.
Úgy tudjuk, hogy a meggyanúsítás azokon a telefonbeszélgetéseken alapult, amelyek Bácskai és Kulcsár között folytak. Kulcsárt a közelmúltban tanúként hallgatta ki a Katonai Ügyészség Bécsben, ahol a Bácskaival fenntartott kapcsolatáról kérdezték. Ezt követően Ilcsik Sándor lapunkat úgy tájékoztatta, hogy tudomása szerint semmiféle, védencét terhelő kijelentés nem hangzott el a kihallgatáson.
Azóta kiderült, hogy Bécsben háromszor is találkozott Kulcsár és Bácskai, a megbeszélések eredményeiről a dandártábornok mindig beszámolt Kiss Péter kancelláriaminiszternek. Ez azért furcsa, mert a maffiaellenes központ vezetőjeként Lamperth Mónika belügyminiszter felügyelete alá tartozott – aki ebben az időben, úgy tudjuk, Angliában tartózkodott –, mint nemzetbiztonsági állományban lévő tiszt pedig Tóth András államtitkárnak is jelenthetett volna.
Kiss Péter neve ugyanakkor felbukkant abban a Panoráma Szálloda Rt.-ben, amelyik szintén a K&H Equities Rt. ügyfele volt. A KISZ jogutódja, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség által alapított cég igazgatóságában korábban felbukkant Karl Imre volt szocialista honatya is, aki szintén igénybe vette a brókercég szolgáltatásait. Az sem egyértelmű, hogy Kiss milyen információkat kapott Bácskaitól. A miniszter korábban a nemzetbiztonsági bizottságban azt mondta, hogy neki is azokat az információkat adta át a dandártábornok, amelyeket Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárral és a belügyminiszterrel már megosztott. Ugyanakkor tény, hogy Bácskai a külföldi útjai után nem találkozott az említett politikusokkal, csak Kulcsár külföldre utazása előtt, tehát Kiss Péter nem hallhatta ugyanazokat az információkat.

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére