Műtősök oltás nélkül

2003. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többen még az előírt védőoltásokat sem kapták meg a legveszélyesebb, az emberi testen belüli beavatkozásokat végző egészségügyi dolgozók közül. Így például sok műtős a Hepatitis B elleni szérumhoz sem jutott hozzá, veszélyeztetve ezzel önmagukat és a betegeket – derült ki az ÁNTSZ legfrissebb vizsgálatából. Emiatt a tiszti főorvosok néhány esetben szabálysértési eljárást indítottak, amely 70 kórház és 54 klinika műtőjét érintette. Megállapították azt is, hogy a műtéti bemosakodás ellenőrzését a műtők alig több, mint felében végzik el. Ez kifogásolható ugyan, de nem jelent közvetlen veszélyt – hangsúlyozta Ungváry György országos tiszti főorvos. Mint mondta, évek óta emelkedik a bejelentett kórházi fertőzések száma, ám ez elsősorban a jelentési kötelezettség betartásával magyarázható.
Az ÁNTSZ munkatársai az ország valamennyi egészségügyi intézményének patológiai osztályát is vizsgálták. Megállapították: a fokozottabb ellenőrzés miatt néhány hónap alatt 395-ről 58-ra csökkent azoknak a halottaknak a száma, akiket az előírt harminc napnál tovább tartottak az osztályon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.