THE GUARDIAN
A baloldali brit lap szerkesztőségi vezércikkében élesen elítéli mind a haifai terrortámadást, mind Izrael szíriai támadását. Ugyanakkor képmutatónak tartja a brit miniszterek azon kijelentéseit, hogy a nemzetközi jogot érvényesíteni kell, amikor Irak esetében fütyültek a nemzetközi jogra. Bushnak viszont igen gyorsan kell lépnie. Az Egyesült Államok erős nyomást gyakorol egy idő óta Szíriára és Iránra, de ugyanakkor Saronnal kesztyűs kézzel bánik, ami felbátorította az izraeli miniszterelnököt, hogy támadjon, és eszkalálja a konfliktust a „terror elleni háború” mögé bújva, miközben aláássa az útitervet. „Ez nem egy átalakított, békés Közel-Kelet bushi jövőképe, hanem a pokol víziója, ahol naponta történik egy Haifa” – zárul a vezércikk.
NEUE ZÜRCHER ZEITUNG
A földön minden hatodik ember nyomortelepen lakik. Ez globálisan egymilliárd embert jelent – áll az ENSZ legújabb jelentésében. Ez a szám 2020-ig megkétszereződhet, ha semmilyen lépést nem tesznek. A városlakóknak már most is a fele világszerte nyomortelepen lakik. A nyomortelepen lakók aránya Afrikában a legnagyobb, ahol a lakosság 71 százaléka lakik ilyen helyeken. A Bush-kormány ismételt megnyilatkozásaival szemben a Fehér Házban már az iraki háború előtt tudták, hogy Irak olajjövedelme az iraki olajkitermelő és -finomító infrastruktúra katasztrofális állapota miatt belátható időn belül nem lesz elegendő az ország újjáépítésére.
DER SPIEGEL
A jobboldali populisták győzelmétől tartanak a svájci parlamenti választásokon – írja a balliberális német hetilap. A Christoph Blocher vezette Svájci Néppárt Svájcot a jövőben is távol akarja tartani „Európától”.
LE MONDE DIPLOMATIQUE
Az izraeli kormány által szeptember 15-én hozott megszorító költségvetés eredményeként a szociális kiadásokat feláldozzák a katonai, a gyarmatosítási és a falépítési kiadások oltárán. A brutálisan megkurtított kiadásoknak 2,2 millió gyerek, 221 ezer rokkant, 116 ezer beteg és tízezer munkanélküli látja kárát annak ellenére, hogy az ország már így is – 1953 óta a legsúlyosabb – recesszióval néz szembe. Az illegális zsidótelepek viszont dúskálnak a javakban – írja a több nyelven terjesztett francia havilap.
COUNTERPUNCH
„Totális szélhámos” – állítja a baloldali amerikai lap a Tom Lantos hazugságai főcímmel és A kongresszus Lugosi Bélája alcímmel megjelent írásában. Lantos „folyamatosan hangsúlyozza áldozati mivoltát. Először a nácik által uralt Magyarországon volt a holokauszt túlélője, majd menekült, amikor a kommunisták átvették a hatalmat. Holott ez az ellenszenves úgynevezett demokrata az átverés és propaganda mestere, aki korrupt kampánypénzekben hempereg”.

Rendhagyó árverés – melltartók és bugyik milliós tételben a NAV kínálatában