Több mint 12 ezren jelentkeztek a brit Chanel 4 televízió felhívására, amelyben önkénteseket kerestek egy szokatlan produkcióhoz: a szerencsés kiválasztott betölthette a vasárnap esti élő műsorban orosz rulettet játszó férfi fegyverébe az egyetlen golyót. A hétköznapjaiban agykontrollszakértőként tevékenykedő Derren Brown a szigorú brit fegyvertartási törvény, így a kézifegyverek tilalma miatt hatlövetű, forgótáras Smith and Wesson pisztolyát egy titkos, vélhetőleg külföldi helyszínen fordította maga ellen – írta a BBC.
Az attrakció ellen a rendőrség képviselői hevesen tiltakoztak. Rick Naylor, az angliai és walesi rendőr-felügyelői szövetség alelnöke az adás előtt nyilatkozva megdöbbentőnek nevezte a műsort. Mint rámutatott, attól tartott leginkább, hogy sokan megpróbálják majd otthonukban utánozni a mutatványt. A csatorna képviselői ennek azzal vették elejét, hogy a műsort megszakító reklámblokkokban többször is hangsúlyozták: a nézők ne próbálják meg a látottakat megismételni.
A show előtt Brown többször kijelentette: csak akkor hajtja végre ördögi tettét, ha biztos a dolgában. Ha nem, akkor bármelyik pillanatban megszakíthatja a bemutatót. A műsor azzal kezdődött, hogy a kiválasztott önkéntes egy golyót véletlenszerűen elhelyezett a pisztoly tárának hat lőkamrája közül az egyikben. A forgótárat ezután egy erre a célra kialakított fémmaszkkal lefedték, hogy ne látszódjék, melyik kamrában van a lőszer – tudta meg az MTI.
Brown a mutatványt a hármas számú lőkamrával kezdte, mondván: úgy érzi, hogy az biztonságos. Fejéhez tartotta a pisztolyt, és meghúzta a ravaszt. A fegyver üresen kattant. Ugyanez történt a ravasz következő meghúzása után is, tehát a négyes lőkamra is üres volt. A mutatványos ezután ismét a halántékához tartotta a pisztolyt, majd hirtelen mozdulattal mégis inkább a helyiségben felhalmozott homokzsákok felé fordította, és úgy sütötte el. De a revolver ekkor sem lőtt, vagyis az ötös kamrában sem volt golyó. Ezután mesterkélten hosszú összpontosítás következett, majd Brown ismét a halántékához szegezte a fegyvert. Meghúzta a ravaszt, de – szerencséjére – a hatos lőkamra is üres volt. A következő lövést – már csak az egyes számmal jelölt kamra volt hátra – Brown megint a homokzsákok felé irányította. És ekkor elsült a Smith and Wesson, jelezve, hogy valóban volt lövedék a fegyverben.

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére