Tragikus hirtelenéggel, 54 éves korában, csütörtökön délután elhunyt Feyér Zoltán, a Forintos Percek című rádiós pénzügyi és tőkepiaci műsor vezetője. Feyér Zoltán a rendszerváltozást követően tevékenyen részt vett a magyar tőkepiac népszerűsítésében. (P. B.)
*
Negyvenegy éves működése során először lesz veszteséges a Nintendo játékkonzolokat gyártó társaság – közölte tegnap a cég vezetése. A Nintendo veszteségeit az árfolyamok eróziója, valamint a GameCube értékesítési problémái okozták. Az idei év első felében 27 millió dollár veszteséget vár a társaság vezetése. Annak érdekében, hogy a Sony PlayStation 2-jével és a Microsoft Xbox-ával éles versenyben a Nintendo előnyt szerezhessen, a játékkonzol árát október 17-én Japánban és Európában drasztikusan csökkenteni kívánják. (P. B.)
*
A magántőke inkább kifelé mozgott Oroszországból az utóbbi három hónapban: az orosz központi bank számításai szerint a nettó tőkekiáramlás értéke a harmadik negyedévben elérte a 7,7 milliárd dollárt. A második negyedév mérlege még 3,7 milliárd dollár nettó tőkebejövetel volt, bár a múlt év harmadik negyedévében is nettó kiáramlást jegyeztek fel 2,2 milliárd dollárnak megfelelő értékkel. (MTI–Eco)
*
Vlagyimir Putyin orosz elnök bízik benne, hogy országa hamarosan a befektetőknek ajánlott fokozatba kerül a nemzetközi hitelminősítők listáján. „Minden ok megvan rá, hogy bízzunk benne, Oroszország az igen közeli jövőben befektetői fokozatba kerül” – mondta az államfő tegnap, a Világgazdasági Fórum moszkvai tanácskozásán. Az orosz besorolás jelenleg két fokozattal elmarad a befektetőknek ajánlott szinttől. (MTI–Eco)
*
Az Air France-szal való egyesüléssel előre menekülő holland légitársaság, a KLM forgalma csökkenését jelentette szeptember hónapra, a társaság utasforgalma 4 százalékkal elmaradt a tavaly szeptemberitől, 3 százalékos kapacitáscsökkentés ellenére. A foglaltság 1 százalékponttal, 83,1 százalékra rosszabbodott. A 2001. szeptemberi amerikai terrortámadások óta a bizonytalan észak-atlanti járatokon szeptemberben 10 százalékkal csökkent az utasforgalom. (MTI–Eco)

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt