Röviden

MTI
2003. 10. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hegedűs Loránt kilépett a MIÉP-ből
Ifjabb Hegedűs Loránt lelkész kilépett a MIÉP-ből, így a református egyház gyakorló lelkészei között már egy párttag sincsen. Mint ismeretes, az egyház zsinata május 21-én határozatot hozott, hogy a lelkészeknek nyilatkozniuk kell a párttagságukról. A kérdőíveket júniusban küldték ki, és 15 napon belül kellett válaszolni. Csoma Áron szóvivő elmondta: a nyilatkozatokat az egyházmegyék gyűjtötték össze, és az egyházkerületeken keresztül küldték meg a zsinati irodához. Eszerint az 1538 lelkész közül senki sem párttag. Szászfalvi László az MDF, Hörcsik Richárd a Fidesz országgyűlési képviselője jelezte, hogy szünetelteti lelkészi szolgálatát. (J. Á.)

Az új jegyrendszerről első olvasatban
A főpolgármesteri kabinet – Bőhm András, az SZDSZ és Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezetője – tájékoztatása szerint első olvasatnak tekintette a BKV elektronikus bérlet- és jegyrendszerének bevezetésére tett javaslatot. Eszerint vállalkozói tőkéből 18,5 milliárd forintért kiépítenék a bliccelés lehetőségét szinte teljesen kizáró csipkártyás díjfizetési és jegyellenőrzési rendszert. A vállalkozó a számára 6,6 év alatt megtérülő beruházást 10 év után átadná a BKV-nak. (MTI)

Kaposvár ünnepelt
Estig tartó népünnepély keretében vették birtokukba a város lakói az újjávarázsolt Kossuth teret tegnap. Szita Károly polgármester a téravató ünnepségen úgy fogalmazott, hogy a püspöki székesegyház, a városháza, a két patinás iskola és a Kapos Szálló közötti tér átépítése több mint 200 millió forintba került, ám a kivitelezés jóval nagyobb anyagi terhet rótt volna az önkormányzatra, ha nem segíti a munkákat több mint száz intézmény és cég felajánlása. (G. J. A.)

Csúszik Havas képviselői esküje
A tervezetthez képest későbbre tolódik Havas Szófia (MSZP) képviselői esküje, mivel az Országos Választási Bizottság még nem igazolta a Csehák Judit megüresedő parlamenti helyére kerülő politikus mandátumát – tudatta Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A Horn Gyula exminiszterelnök közeli rokona Göndör tudomása szerint október 20-án, hétfőn teheti le képviselői esküjét. (MTI)

Romaoktatás és az EU
Az európai közösség csak azokat az iskolákat fogja támogatni, amelyek megszüntetik a cigány osztályokat, s megoldják a roma tanulók integrációját – mondta az Oktatási Minisztérium romaügyi szakértője tegnap, Szegeden. Derdák Tibor az Országos Cigány Önkormányzat konferenciáján közölte: az együttnevelést az állam támogatja, a normatívához integrációs felkészítési, valamint nemzetiségi kiegészítést kaphatnak az ezekre a feladatokra vállalkozó általános iskolák. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.