Tüntetnek a postások

A postások tarthatatlan élet- és munkakörülményei és a jövő bizonytalansága miatt az ÁPV Rt. székházánál demonstrál csütörtökön a Postai Munkavállalók Érdekvédelmi Szövetsége (Pomész).

Bákonyi Ádám
2003. 10. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lényegében Szabó Pál munkájával vagyunk elégedetlenek, vezérigazgatósága alatt a postánál nem történt más, csak leépítés – fogalmazott lapunknak Tóbiás István. A Pomész elnöke elmondta, hogy a dolgozók nem tudják kivenni a szabadnapjaikat, mert a folyamatos elbocsátások ellenére nem csökkenhet a szolgáltatások színvonala. A Magyar Posta nemrég elfogadott – és titkosított – költségmegtakarítási terve szerint továbbá nem fizetik ki a postásoknak az elvégzett túlórák ellentételezését sem – tette hozzá Tóbiás. Elmondása szerint a dolgozók között egyre nő a bizonytalanság és a félelem, mivel nem tudható, hogy mikor és milyen indokkal kerül sor újabb elbocsátások bejelentésére. – A nemrég elkészült postatörvény tervezete egyértelműen a posta privatizációját készíti elő – mondta Tóbiás. Hozzátette: a magánosítás célja az, hogy a nyereséges szolgáltatásokat el- vagy bérbe adják, a veszteséges kis postákat pedig magukra hagyják. Ismeretes: a társaság hatszáz kistelepülésen már megszüntette az állandó postát, helyettük „mozgó postai” járatokat indított. Úgy tudjuk, jövőre megszűnik a szegedi, a miskolci, a soproni igazgatóság, és csak egy kelet-magyarországi, egy dunántúli és egy központi igazgatóság fenntartását tervezi a posta. Az intézkedés azonban csaknem nyolcezer postai munkavállaló elbocsátását jelentheti jövőre.
Ismeretes: kormányfőjelöltként Medgyessy Péter azt ígérte, a postások visszanyerik erkölcsi és anyagi megbecsülésüket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.