Ügyvivők ütközete az SZDSZ-ben

Az SZDSZ berkein belül még mindig feszültséget keltenek a Magyar Bálint oktatási miniszterhez és tárcájához fűződő, az ellenzék által kifogásolt ügyek. Az SZDSZ-elnök bizalmasának számító Horn Gábor szerint Ungár Klárának – aki azt mondta, kérdés, hogy ha így folytatja a kormány, meg fog-e bukni – „a fontos kérdésekkel” kellene foglalkoznia.

Tábori Gabriella
2003. 10. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ungár Klárának a fontos kérdésekkel, nem pedig a párt lezárt belső ügyeivel kellene foglalkoznia – mondta Horn Gábor az SZDSZ ügyvivőjének Egerben elhangzott szavaira reagálva. Horn szerint – aki maga is ügyvivő, ám Ungárral ellentétben a pártelnök Kuncze Gábor feltétlen támogatója – nem szerencsés, ha a költségvetési vita kellős közepén, amikor a társadalom egészét érintő kérdésekre keresik a megoldást, valaki a párt lezárt belső ügyeivel próbál sajtónyilvánosságot találni magának. Horn Gábor az MTI-nek nyilatkozva úgy vélte: ha egy közgazdász, országos politikus az SZDSZ-nek segíteni kíván, és képviselni akarja a párt választóit, akkor olyan kérdésekkel kell foglalkoznia, amelyek most meghatározó jelentőségűek számukra. Ungár Klára SZDSZ-ügyvivő az Egri Liberális Klub fórumán csütörtökön azt mondta: a kormány ugyan eddig még nem bukott meg, ám kérdés, hogy ha így folytatja, meg fog-e bukni. A politikus ijesztőnek tartja a közvélemény-kutatási adatokat. Úgy vélte: a pénzügyi kormányzat „szakmailag nincs a helyén”, és László Csaba pénzügyminisztert le kellett volna váltani. – Magyar Bálintnak is le kellett volna mondania, amikor az oktatási tárcánál kiderültek az „ilyen-olyan ügyek” a nyár elején – tette hozzá Ungár Klára, utalva arra, hogy ez nagyon komoly belső konfliktus volt az SZDSZ-ben.
Emlékezetes, Ungár már vihart kavart egy, az SZDSZ belső ellenzékének tanácskozásán elhangzott beszédével, amelyben szintén élesen bírálta a gazdasági vezetést. Ott arról beszélt: a kormány megbukott. Azt mondta, komoly hiba volt a miniszterelnöktől, hogy megvédte László Csabát, aki a nyáron több szakmai hibát követett el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.