Vizsgálják a volt kémelhárító autóját

Swendt Pál
2003. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bálint László egykori állambiztonsági tiszt autóján nem talált jelentős külsérelmi nyomot a rendőrség. A III/II-es csoportfőnökség volt munkatársának autóját csütörtökön egy máig ismeretlen típusú és rendszámú gépkocsi előbb követte, majd száz kilométeres sebességgel maga előtt tolta.
Mihály István ezredes, Érd rendőrkapitánya elmondta: Bálint László ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a közlekedés biztonságának veszélyeztetése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. Bálint nem ismerte fel az őt fenyegető autó típusát és színét, de a rendőrség jó személyleírással rendelkezik a vélt elkövetőről, megkezdte az adatgyűjtést és a szakértők már vizsgálják a feljelentő autóját – tette hozzá az érdi rendőrkapitány.
Bálint lapunkban közölt írásában ítélte el a Kondor Katalin rádióelnök ellen indított támadást. A szakértőről a Népszava tegnapi számában azt írta: információik szerint volt kollégái árulónak tartják és kiközösítették, amiért korábbi munkájáról a Magyar Nemzet hasábjain tájékoztatta a nyilvánosságot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.