George W. Bush hivatalos látogatása csak ma kezdődött, amikor Erzsébet királynő és férje fogadta az elnöki párt, de a vendégek már tegnap este a Buckingham-palotába érkeztek helikopteren. Tavaly, amikor az amerikai vendég elfogadta Erzsébet királynő meghívását, még senki sem tudhatta, hogy Londonban több tízezren tüntetnek majd Bush ellen, sem azt, hogy Nagy-Britanniában magas szintű riadókészültség lesz, mert az al-Kaida állítólag terrorakcióra készül Anglia ellen.
Habár Bush a fővárosban nagyon kis területen belül mozog csak, Londonban több ezer rendőr gondoskodik a vendég biztonságáról. Egy-egy időpontban legalább tízezer rendőr lesz az utcákon, köztük kétezren géppisztollyal. Az elnöki párt az FBI hatszáz tagja kísérte Angliába, akik közül kétszázötven visel fegyvert. A királyi udvar egyébként elvetette azt az elképzelést, hogy az elnöki látogatás alatt fegyveres amerikai helikopterek körözhessenek a Buckingham-palota közvetlen légterében.
London légterét a brit légierő gépei óvják esetleges elrabolt vagy eltérített polgári repülőgépektől, nehogy a New York-i és washingtoni terrorakciók megismétlődhessenek. Bush, aki a fővárosban a Buckingham-palotától mindössze a Downing streetre, a Westminster- apátságba és az amerikai nagykövetségre megy el, speciális Cadillacen közlekedik. A királyi palota körül és az elnöki gépkocsi útvonalán mozgó torlaszokat alkalmaznak. Valójában George W. Bush és felesége nem lesz látható Londonban, csak azok számára, akiket meghívtak erre az alkalomra, mint például az afgán és iraki hadjárat brit halottainak hozzátartozóit.

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést