Alig változó politikai opciók Romániában

Wagner T. István
2003. 11. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bő egy évvel a romániai parlamenti választások előtt továbbra is magasan vezet a jelenleg is hatalmon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), miközben a fő ellenzéki erő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) által nemrég megalakított Jog és Igazság (DA) nevű szövetség minimális javulást mutat. A Városi és Regionális Szociológiai Központ (CURS) októberi felmérése szerint az Adrian Nastase miniszterelnök által vezetett PSD a voksok 43 százalékára számíthatna, ha most lennének a választások, míg a DA szövetség 30 százalékra.
Az intézet által két hónappal korábban elvégzett közvélemény-kutatás eredményeihez képest a kormánypárt támogatottsága nem változott, míg a liberálisok és a demokraták a szövetkezés révén két százalékot szereztek a nyári 18+10 százalékhoz képest. A Corneliu Vadim Tudor által irányított szélsőséges nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) szintén „áll”, mégpedig 16 százalékon, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pedig egy pontot süllyedt, s jelenleg éppen az ötszázalékos parlamenti küszöbön található.
Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a legutóbbi felméréshez képest nem kevesebb, mint öt százalékkal (35-ről 40-re) nőtt azoknak az aránya, akik határozatlanok, vagy nem mennének el szavazni. Ezen eredmények alapján akár az is elképzelhető lenne, hogy a PSD egyedül tudna kormányt alakítani (szemben a jelenlegi helyzettel, amelyben az RMDSZ parlamenti támogatásával van többségben), ugyanis a töredék szavazatok viszszaosztása révén abszolút többséget érne el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.