Gyakorlati gyűlöletkeltés

Ki az utcára, demokraták! Ki az utcára, antifasiszták! Ki az utcára, rendes emberek! – visította három hete a Magyar Hírlapban, a közérdekű publicisztikáknak fenntartott helyen a liberális honatyából szélsőbaloldali anarchistává vedlett közíró. Tamás Gáspár Miklós izgatottságát egy akkor született bírósági ítélet váltotta ki, amely felmentette ifjabb Hegedűs református lelkészt az ellene emelt, nyilvánosság előtt elkövetett izgatás miatti vád alól. A szerző maga is idézi a másodfokú ítélet indoklásának azon részét, amely szerint a per tárgyát képező Hegedűs-írás nem hív föl erőszakos cselekedetre, tehát nem tekinthető tettlegességre uszításnak, ámde Tamás mindebből erre a következetésre jut: „a bíró színt vallott: alpári és otromba antiszemita gúnyolódásra ragadtatta magát”. És ez még mindig belefért volna egy csekély önfegyelemről árulkodó publicisztika kereteibe, ha a táblabírósági tanácselnök sértegetését a cikkíró nem folytatta volna egy, a magyar bírói kar többségének címzett, klasszikus 1919-es–1945-ös osztálygyűlölettől átitatott, és valóban otromba gyalázkodással, majd a napilapon keresztül megszólítható „közvélemény” szisztematikus heccelésével.

Az idézett Tamás-cikk megjelenésével egy időben a szintén kormánypárti Népszava a köztársaság címerét meggyalázó karikatúra kíséretében közölt feltűnően hasonló hangnemű publicisztikát. A bírói ítélet miatti háborgás kórusa Kovács pártelnök-minisztertől a TV2 megmondóemberéiig visszhangzott. A független bíróságok elleni összehangolt támadás nyilatkozat közzétételére késztette a Legfelsőbb Bíróság (egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács) elnökét: Lomniczi Zoltán aggodalmát fejezte ki a testület megfélemlítése miatt. (Bárándy igazságügy-miniszter azóta sem sem mutatta jelét aggodalmának.)
A fenyegetőzés előbb csak a médiában folyt, majd tettlegességről is érkeztek hírek. Ismertté vált, hogy a Szegeden folyó – szintén zajos politikai kommentárokkal kísért – kártérítési perben ítélkező bírónőt több ízben zaklatták, lakóhelye után tudakozódtak. Súlyos eset, hogy a Hegedűs-perben ítélkező bíró (nem a budai villanegyedben, hanem egy távoli kisvárosban lévő) házának ablakára valaki pár nappal később lövést adott le: az ablakon (kis kaliberű) fegyverből származó lövedék hatolt át, embermagasságban kerek lyukat ütve az üvegen. Úgy is leírhatnánk az egyelőre vizsgálat tárgyát képező esetet, Tamás G. M. fenti szavait kölcsönvéve, hogy egy alighanem antifasiszta érzelmű demokrata, aki még bizonyára rendes ember is, megfogadta a publicista tanácsát, kiment az utcára, elsétált a bíró házához, majd a véletlenül éppen nála lévő flóbertpuskájából beeresztett egy golyót a bíró lakásába.

Fölösleges feltennünk a kérdést, vajon mi lenne most Magyarországon, ha történetesen egy baloldali személyt felmentő bíró ablakán lőtt volna be valaki. Tamás az idézett írásában amúgy is az „1990 tavaszán föllángolt őrjöngő antiszemitizmus” másfél évtizedes folytonosságáról (!) vizionál, de emlékszünk még arra a világsajtót bejárt „merényletre” is, amikor ismeretlen „tettes” a harmadik emeleti ablakon keresztül golyóstollal nyakon szúrta Hanáknét. Ha létezik olyan nyelvi förmedvény, mint „gyűlöletbeszéd”, most a nap huszonnégy órájában hallgathatnánk…

A Lomniczi főbíró által tegnap kiadott újabb nyilatkozatban arra int, hogy a szélsőséges megnyilvánulások veszélyesek, a verbális erőszak könnyen átcsaphat fizikai erőszakba. E konkrét esetekben világosan látszik az ok-okozati összefüggés, a kormánypárti heccújságírók hangulatkeltésétől az alattomos bűntettekhez vezető út a gyűlöletkeltés pőre gyakorlata.

Ebből elég volt – ezt a címet adta Tamás hírhedett írásának. Tényleg elég volt!