Saint-Nazaire-ban tegnap délelőtt 10 órakor egy percre megállt az élet – adta hírül az AFP. A hetvenezer lelkes francia városban a szombati baleset tizenöt halálos áldozatára emlékeztek, és gyásznapot rendeltek el – adta hírül az AFP. A szárazdokk bejáratánál és a közeli téren több ezer gyászoló gyűlt össze.
Mint arról beszámoltunk, a világ legnagyobb óceánjárója már túl volt az első próbaútján, amikor az építőmunkások hozzátartozói engedélyt kaptak arra, hogy a szárazdokkba vontatott hajón körülnézzenek. Körülbelül negyvenen lehettek a tíz méter hosszú hajóhídon, amikor az összeomlott: a látogatók a húsz-huszonöt méteres mélységbe, a betonra zuhantak. Tizenöten életüket vesztették, huszonnyolcan megsérültek. Tíz sebesült tegnap még mindig súlyos állapotban volt.
A 345 méter hosszú és 72 méter magas hajót a brit Cunard Line tengerhajózási társaság megrendelésére tavaly óta építették a francia műhelyben. Az utolsó simításokat decemberig kell elvégezniük az óceánjárón, amely a tervek szerint januárban indulna első útjára, a célállomás Florida. A luxus-óceánjáró Southampton és New York között közlekedne jövő áprilistól.
A francia köztársasági elnök, a kormányfő, a belügyminiszter és a közlekedési miniszter vasárnap együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, s meglátogatták a kórházban ápolt sérülteket.
A tragédiát okozó hajóhidat pénteken szerelték fel az Endel cég szakemberei, akik szerint a szerencsétlenség előtt már több százan átkeltek azon.

Jó hír érkezett a hétvége időjárásáról