Klaus és Havel emlékezik

Csehországban az 1989-es „bársonyos forradalom” óta eltelt tizennégy év után mindmáig éles vita folyik arról, hogy milyen tényezők okozták a kommunista rendszer összeomlását. Sem a politológusok, történészek, sem a rendszerváltó események szereplői nem egységesek az akkori folyamatok mozgatórugóinak megnevezésében.
Az évforduló kapcsán Václav Klaus köztársasági elnök, a Polgári Demokrata Párt (ODS) tiszteletbeli elnöke a Mladá Fronta Dnes számára írt cikkében fejtette ki véleményét a sorsdöntő eseményekről. Rámutat: amíg a nácizmus elleni küzdelemben létezett nemzeti egység, addig a második világháború után a cseh értelmiség jelentős része – írók, filozófusok, publicisták – bedőlt a baloldali utópisztikus vízióknak, s lelkesen együttműködött a szociáldemokratákkal és a kommunistákkal.
Klaus nem ért egyet azokkal, akik azt vetik az egyszerű emberek szemére, hogy úgymond kollaboráltak az önkényuralmi rendszerrel. Az „egyszerű polgárok” tömegei passzív ellenállással reagáltak az elnyomó rendszer ellen.
A csehszlovákiai rendszerváltás egyik főszereplője, Václav Havel exállamfő nyilatkozataiban főként a tizennégy évvel ezelőtti rendszerváltás tanulságait emelte ki. Az, hogy a rendszer kártyavárként omlott össze, feloszlatták a munkásőrséget, és egy tollvonással megszüntették a titkosrendőrséget, azt az illúziót keltette az emberekben, hogy a rendszerváltás gyorsabb és könnyebb lesz. Ám nem így történt: az emberek lépten-nyomon a bürokráciába, a beidegződött magatartásformákba ütköznek, és azokkal találják szemben magukat, akik a múltban valaminek a kerékkötői voltak, akik most is, csupán demokratikus mezben már, a kerékkötők közé tartoznak – vélekedik Havel.
Václav Havelt aggasztja a reklám, a média, a fogyasztói szemlélet diktatúrájával kísért, globalizációnak nevezett szédületes civilizációs fejlődés, s az, hogy mindent Amerika nyakába varrnak, jóllehet a problémák okozói főleg a nemzetek fölötti társaságok.