Kovács László semmibe veszi a jogrendet

–
2003. 11. 14. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapjuk november 4-i számában olvashattuk, hogy Kovács László, az MSZP elnöke, külügyminiszter csak a vasárnap esti postájával kapta kézhez a Legfelsőbb Bíróság döntését, amely szerint alaptalanul rágalmazta a Fideszt a 2002-es választási kampány során, hamis MSZP-s röplapok terjesztésével. A döntés egy úgynevezett felülvizsgálati (korábbi megnevezés szerint: törvényességi óvás) kérelem elutasítását tartalmazza. Kovács László szerint a késői postázás miatt csak egy-két napon belül fogja megtenni a sajtóban a helyreigazítást.
A jogban járatlan emberek előtt homályban marad, hogy Kovács László nem hajtott végre határidőben, az adott esetben majd fél évvel korábban, 2003. május 7-én jogerőre emelkedett bírósági ítéletet. Arról van ugyanis szó, hogy a felülvizsgálati kérelem nem egyszerűen fellebbezés, hanem rendkívüli jogorvoslat, tehát már született a perben első-, sőt másodfokú ítélet is, mely utóbbi jogerős. A jogerős ítéletet pedig végre kell hajtani akkor is, ha ellene később felülvizsgálati kérelmet terjesztenek elő.
Ha az állampolgárok úgy járnának el, mint Kovács László, ez azt eredményezné, hogy ha minden jogerős másodfokú ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet adnának be, annak elbírálásáig a jogerős ítéletet nem hajtanák végre. A felülvizsgálati kérelem elbírálása pedig legtöbbször egy-két évet, sőt ennél hosszabb időt is igényel a Legfelsőbb Bíróság túlterheltsége miatt.
Jó példával jár elöl az MSZP elnöke, aki még egy jogerős bírósági ítéletet sem hajt végre! Elképzelni is szörnyű: ha ilyen lenne hazánkban az állampolgárok jogkövető magatartása, akkor jogrendszerünk és a jogbiztonság is sérülne. Ehhez képest még „bocsánatos bűnt” sem jelent valamely választási ígéret be nem tartása, amihez nem fűződik végrehajtási cselekmény sem.

Dr. Péter Béla jogász
Budapest

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.