Tőkebefektetési csalás és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt folytat eljárást a XI. kerületi rendőrkapitányság gazdaságvédelmi alosztálya Klivinyi Zoltán és társai ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Vertical-Invest Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet Budapesten és vidéken megjelentetett hirdetésekben a banki betéteket jelentősen meghaladó mértékű hozamot ígért a szövetkezeti tagoknak, akik nemcsak a kiemelten magas nyereséget, de a befektetett pénzüket sem kapták vissza.
A gyanúsítottak által okozott kár összege eléri a hárommilliárd forintot. Klivinyi korábban tizennégy gazdasági társaságban szerepelt vezető tisztségviselőként. Cégbírósági adatok szerint érdekeltségei közé tartozott az Esti Hírlap, a Love and Sorry és a Penthouse magazin is. Feleségének közös cége volt Budai Györggyel, a Tocsik-ügyben elhíresült SZDSZ közeli vállalkozóval. Az előzményekhez tartozik, hogy Klivinyit 2002 márciusában két év börtönbüntetésre ítélték csalás és csődbűntett miatt, az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették. Tavaly decemberben magánlaksértés miatt két év próbára bocsátották.
A XI. kerületi rendőrkapitányság idén május 20-án elfogatóparancsot adott ki Klivinyi Zoltán ellen, mivel az idézésen nem jelent meg. Az eljárás adatai szerint időközben elhagyta az országot, ezért ellene a XI–XXII. kerületi ügyészség augusztus 13-án nemzetközi körözést adott ki. A gyanúsítottat szeptember 5-én a bécsi schwechati repülőtéren elfogták és őrizetbe vették. Klivinyi Ausztriából Washingtonba akart távozni. Ausztriában a Kroneuburgi Tartományi Bíróság kiadatási letartóztatásba helyezte.
Klivinyi Zoltánt – aki beleegyezett a kiadatásába – kedden az osztrák hatóságok Hegyeshalomnál a XI. kerületi rendőrkapitányság nyomozóinak átadták, és a Készenléti Rendőrség terrorelhárító szolgálat munkatársainak kíséretében Budapestre szállították. Tegnap kihallgatták, s kezdeményezték előzetes letartóztatását. A bíróság ma dönt az indítványról.

A szokásosnál könnyebb volt az idei magyarérettségi, és még a Hunyadi-sorozat is segíthetett