Nem távoznak az amerikai katonák sem Irakból, sem Afganisztánból, amíg kézre nem kerítik Szaddám Huszein volt iraki elnököt, illetve Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorhálózat vezetőjét – jelentette ki tegnapi londoni nyilatkozatainak egyikében az amerikai elnök. A Financial Times üzleti-politikai lapnak George Bush azt mondta: az amerikai hadsereg nem távozik, amíg ezekben az országokban „el nem végezte feladatát”. Az elnök azonban hozzátette, hogy Huszein és Bin Laden elfogásánál nagyobb jelentőségű „a szabad és demokratikus társadalom” megteremtése.
A párizsi lapok ugyanakkor úgy vélik, a háború kiszélesedése Busht eredeti koncepciójának olyan irányú módosítására kényszeríti, ami egybeesik a párizsi kiindulóponttal, és alátámasztja, hogy Franciaországnak igaza volt, amikor óvott az iraki inváziótól.
Nem szüneteltek mindeközben a harci események sem: az amerikai légierő a Vaskalapács hadművelet részeként a bagdadi repülőtérhez közeli célpontokat támadott. Nem sokkal ezt megelőzően egy amerikai harci helikopter Tikrít városánál lelőtt hét irakit, akik egy rakétavetőből a közeli amerikai támaszpontot készültek célba venni.
Ugyancsak tegnap elraboltak egy portugál újságírót, egy másikat pedig megsebesítettek a kuvaiti határ közelében. A tudósító telefonon közölte, hogy „elrabolták, a helyzet nagyon bonyolult, és nem beszélhet”. Az este folyamán újabb két amerikai katona haláláról is érkeztek információk, továbbá arról, hogy az amerikai légierő megsemmisített egy háromszintes épületet a szíriai határ közelében.
Az utóbbi hónapok merényleteinek elkövetőit az izraeli védelmi miniszter szerint libanoni terrorista bázisokon képezik ki. Értesüléseink vannak arról, hogy terrorcsoportok tagjai beszivárognak Irakba – közölte Saúl Mofaz. A legutóbbi támadások ellenére sem fenyeget a koalíció felbomlásának veszélye Irakban – jelentette ki ugyanakkor Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, annak ellenére, hogy tokiói tárgyalásain nem kapta meg a várt biztosítékot arra, hogy Japán a közeli jövőben katonákat küld Irakba.
***
Fegyverek a piacon. Mindössze három napra volt szüksége egy lengyel újságírónak arra, hogy néhány száz dollárért egy páncéloselhárító rakétát vásároljon az iraki Fallúdzsában, a hozzá tartozó kivetőkészülékkel. Az esetet a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap ismertette, amely az újságírót a szokatlan feladattal megbízta. A Milan típusú francia–német páncéloselhárító rakétát 400 dollárért vásárolta meg a tudósító. Helybeliek 250 dollárért juthatnak hozzá, ő azért fizetett többet, mert külföldi, illetve mert azt kérte, hogy szállítsák a rakétát bagdadi szállodájába. Ez minden gond nélkül meg is történt. (MTI)

Megvannak a matematikaérettségi hivatalos eredménye