A szocialista és szabad demokrata többségű DDRFT pályázatot írt ki a kht. igazgatói posztjára, a jelenlegi vezető, Sitányi László szerződése ugyanis idén december 15-én lejár. Az Orbán-kormány alatt kinevezett igazgató szakmaiságát, valamint az ügynökség eddigi tevékenységét a tanács több szocialista tagja is elismerte. A pályázatra Sitányi mellett még ketten jelentkeztek, ám a felügyelőbizottság egyhangúlag a jelenlegi igazgató munkáját fogadta el, a másik két pályázó beadott anyagát elutasította. Mint kiderült, egyiküknek sincs sem felsőfokú szakmai végzettsége, sem pedig nyelvvizsgája. Ennek ellenére a szerdán megtartott ülésén elfogadták Kékes Ferenc (MSZP), a tanács elnöke előterjesztését, miszerint az igazgatói posztra kiírt pályázatot tekintsék eredménytelennek, mert szerinte a pályáztatás során nem alakult ki versenyhelyzet (mivel csak három pályázó volt), illetve hogy az új területfejlesztési törvényt követően, azt megvizsgálva írjanak ki új pályázatot.
– Felmerül a kérdés, miért kell az EU-csatlakozás előtt leváltani az országosan is ismert szakembert, aki ellen semmilyen kifogás nem merült fel az elmúlt évek alatt, mindezt úgy, hogy nincs másik alkalmas jelölt. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a politikai döntéssel sok pénzt veszíthet a régió – mondja Juhász Tibor, Kaposvár alpolgármestere, a Somogy megyei Fidesz elnöke. Hozzátette: a kht.-nak kulcsszerepe lesz a csatlakozás után a pályázatok, valamint a támogatások megszerzésében, elosztásában.
Kékes Ferencet lapzártáig nem sikerült elérni.

Elkezdődött az érettségi: mutatjuk, milyen feladatokat kaptak a diákok