Röviden

MTI
2003. 11. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meghiúsított merénylet?
Hága. A holland kormányfő ellen tervezett merényletet sikerült meghiúsítani – feltételezi az ország rendőrsége. Október 27-én őrizetbe vettek egy férfit Hágában, Jan Peter Balkenende kormányfő lakhelyének közvetlen közelében, mert gyanússá vált, hogy előzőleg többektől tudakozódott a környéken a miniszterelnök magánlakásának címe után. Az elfogott személynél 20 centiméteres pengéjű kést találtak. A gyanúsított kihallgatása folyik – közölte a holland igazságszolgáltatás egy szóvivője. (MTI)
Kiutasítottak egy imámot
Róma. Kiutasítottak egy imámot az olasz hatóságok. A keddi intézkedést azzal indokolták, hogy Abdul Mamour felforgató tevékenysége veszélyt jelent az állam biztonságára. A Torino melletti Carmagnola imámja korábbi felhívásaiban arra figyelmeztetett, hogy olasz diplomáciai képviseletek ellen ugyancsak várhatók terrorakciók, illetve néhány hónap leforgása alatt Olaszország merényletek helyszínévé válik, s a szent háborúban ő maga is kész kamikaze lenni, ha a helyzet úgy kívánja. (MTI)
Tálib fenyegetés
Kabul. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága tegnap megkezdte külföldi munkatársainak kivonását Afganisztán déli és keleti körzeteiből, miután a minap meggyilkolták egyik francia női alkalmazottját. Egy tálib szóvivő tegnap bejelentette, hogy az ENSZ munkatársával a szunnita muzulmán tálibok végeztek. A szóvivő egyúttal megfenyegette az Afganisztánban tevékenykedő külföldi újságírókat, a nemzetközi segélyszervezetek munkatársait és mindenkit, akit a tálibok az amerikai csapatok segítőinek tartanak, hogy ők is fegyveres támadások célpontjaivá válhatnak. (MTI)
Rákóczi Szövetség: tíz erdélyi szervezet
Kolozsvár. Hétfőn az egykori kincses városban a Báthory Istvánról elnevezett líceumban ifjúsági emlékünnepséget rendeztek a Rákóczi szabadságharc háromszázadik évfordulója alkalmából. Az ünnepség után megalakították a Rákóczi Szövetség kolozsvári szervezetét. Az alapítók túlnyomó többsége a kolozsvári egyetemen tanuló diák. A szervezet fölött védnökséget vállaltak a főbb kolozsvári magyar kulturális és oktatási intézmények, valamint az egyházak vezető tisztségviselői. A Rákóczi Szövetség erdélyi szervezeteinek száma ezzel tízre emelkedett. (P. I.)
Cseh félelmek
Prága. Prága attól tart, hogy a következő hónapokban szlovákiai romák tömeges csehországi bevándorlására lehet számítani, ezért a cseh belügyminiszter olyan intézkedések kidolgozására adott utasítást, amelyek lehetővé tennék a problémák elkerülését, illetve megoldását. Stanislav Gross belügyminiszter már a héten a kormány elé terjeszt egy helyzetelemzést, amely bizonyos javaslatokat is tartalmaz arra, miként lehetne megakadályozni, hogy a bevándorlás kritikus méreteket öltsön – írta kedden a Právo című cseh napilap. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.