Budapesten csökkent az ipari termelés
A legalább ötven főt foglalkoztató, budapesti székhelyű szervezetek termelése visszaesett: 0,9 százalékkal maradt el a 2002 első háromnegyed évitől. Ugyanakkor Pest megyében 30,6 százalékkal növelték termelésüket az ipari szervezetek ugyanebben az időszakban, az előző év azonos időszakához képest – áll a KSH jelentésében. (MTI)
A HP nyerte a közhálóprogramot
A Hewlett-Packard Magyarország (HP) Kft. nyerte az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közhálóprogramjának megvalósítására kiírt, a projektmenedzsment és az üzemeltetés felügyeleti munkák elvégzésével kapcsolatos közbeszerzési pályázatot. A HP a feladatok elvégzésére három év alatt nettó 730 millió forintot kap. (MTI)
Kedvezőbb ökopontrendszer
Az EU-csatlakozásig a magyar közúti fuvarozók számára legfontosabb relációkban fennmarad a „közlekedési engedélyezési rendszer”. A legjelentősebb magyar közúti fuvarozói érdekképviselethez, a NiT-Hungaryhez eljutott információk szerint a felek megállapodtak abban, hogy a csatlakozó tíz ország, köztük Magyarország esetében is ez a rendszer érvényesül majd. (MTI)
Gabonaimportra szorul Lengyelország
Lengyelországnak a jövő évi termésig 1,5 millió tonna gabonát kellene importálnia, hogy stabilizálja a gabonapiacát és megakadályozza az áremelkedést – közölte a lengyel gabonatermelők és kereskedők kamarája. Amennyiben a kormány nem nyitja meg az utat a nem EU-tagországok számára a vámmentes behozatal előtt, a gabonaárak jelentősen megemelkedhetnek. (MTI)
Nem terjeszkedhet az OMV?
A Bank Austria Creditanstalt elemzői attól tartanak, hogy az OMV kőolaj-, földgáz- és vegyipari konszern alulképviselt maradhat versenytársaihoz képest a növekedéshordozó közép- és kelet-európai piacokon. Az OMV-nek nincs valós esélye, hogy a közeljövőben tovább növelje pozícióját Közép- és Kelet-Európában. A Mol Rt. és a lengyel PKN esetleges együttműködése további nyomást jelenthet az OMV-re. (MTI)
Rendkívül kedvező oroszországi adatok
Oroszország ipari termelése a múlt hónapban 1,2 százalékkal haladta meg az előző havit, és 7,2 százalékkal a múlt év októberit – jelentette az orosz állami statisztikai hatóság tegnap. Az idei tíz hónap ipari termelése 6,8 százalékkal múlta fölül 2002 első tíz hónapjáét. (MTI)
Eladó Mol-részvények
Holnap hozza nyilvánosságra az ÁPV Rt. a Mol-részvények értékesítésének feltételeit, technikai lebonyolításának részleteit – derül ki az ÁPV Rt. által alkalmazott tanácsadó, a Capital Communications meghívójából. Korábban László Csaba pénzügyminiszter közölte: decemberben kerül sor a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek értékesítésére. (MTI)
EBRD: hazai össztermékprognózis
A kelet-európai országok és a volt szovjet tagállamok jövő évi hazai összterméke az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) becslése szerint 4,7 százalékkal nő, ami megegyezik az ideivel. Magyarország hazai összterméke az EBRD várakozása szerint 5,0 százalékkal emelkedik az idei 3,0 százalék után. Az EBRD arra számít: a volt szovjet tagállamok hazai össztermékbővülése 2004-ben 5,0 százalékra mérséklődik az idei 6,2 százalékról. (MTI)

Repülni félt, lopni nem – ő volt a 20. század leghírhedtebb magyar tolvaja