Még az idén szándéknyilatkozatot írhatnak alá a lengyel és a magyar felek a PKN Orlen és a Mol Rt. együttműködéséről – állította tegnap a lengyel kincstárügyi miniszter. (MTI–Eco)
Igazgatósági tag megválasztásával egészítette ki a december 4-i közgyűlés napirendi pontjait az Antenna Hungária Rt. Ezzel egy időben várhatóan módosul a társaság alapszabálya az igazgatóság tagjainak számát illetően. (P. B.)
A HVB Jelzálogbank Rt. a 2002. végi, mintegy 200 millió forint adózás előtti nyereségét augusztusra megduplázta, és év végére az adózás előtti profit meg fogja haladni a 600 milliót. A pénzintézet az utóbbi 9 hónapban rendkívül dinamikus növekedést produkált: mérlegfőösszege a tavaly év végi 23 milliárd forintról október elejére már meghaladta az ötvenmilliárd forintot. (P. B.)
Jelentősen, 1,55 százalékponttal emelkedett a tegnapi aukció során a hároméves futamidejű 2006/G jelű államkötvény hozama. Az aukcióra 140,89 milliárd forintnyi jegyzés érkezett, de ebből a kibocsátó 60 milliárd forintnyit fogadott el. Az államkötvények 9,87 százalékos átlaghozammal keltek el. (P. B.)
Ahhoz, hogy a közel telített hazai mobilpiacon a három szolgáltató tovább bővülhessen, ki kell épülni a harmadik nemzedékhez tartozó hálózatnak – fejtette ki Sugár András, a Westel vezetője. (MTI–Eco)
Közel 500 millió forint veszteséget ért el a Synergon Informatika Rt.
az idei év első kilenc hónapja alatt. A veszteséget a társaság azzal magyarázza, hogy az év első kilenc hónapjában a megnövekedett költséghányad meghaladta a nettó fedezethányad értékét. (MTI–Eco)
A BorsodChem csoport 6,94 milliárd forint nettó eredményt ért el az idén az első háromnegyed évben, ami 21,3 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. (MTI–Eco)
A TVK csoport 3,2 milliárd forint nettó eredményt ért el az idén az első háromnegyed évben, szemben az egy évvel korábbi 5,96 milliárd forinttal – tette közzé a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány szerint készített, nem auditált gyorsjelentésében. (MTI)

Soha nem látott hadgyakorlat kezdődött a Bakonyban